Ez leginkább egy konzultációs blog, de mindenféle írások vannak itt, amik összességében jelezhetik mi is foglalkoztat és körülbelül mi a szemléletem.
Tájékoztatásként a névjegyem és a szolgáltatás leírása, hogy mégis ki vagyok és mit kínálok.
Ha ezek alapján vagy mindezek ellenére úgy tűnik, tudnánk együtt dolgozni, ajánlom az elérhetőségem.

2019. augusztus 21.

köz-vetítés

A közvetítést a közvetítő végzi. Mintegy katalizátorként, aktívan részt vesz a folyamatban, de a végére jó esetben megmarad, a kívánt reakciók pedig megtörténnek. Történik átalakulás.
Meglehetősen elcsépelt dolog szétszedni a szavakat, de azért gyakran van értelme, ami igaz lehet a közvetítésre is. Bontsuk hát két részre (persze lehetne többre is, ez legyen házi feladat).
Már a köz is legalább két jelentésű: egyrészt közünk van valamihez, fontos számunkra, komolyan vesszük. Másrészt valakik/valamik között vagyunk, közbenső helyzetben. Az első a felelősségről szól, hisz nem érdektelenek a közvetítő számára a felek, ahogy egymás számára sem – különben nincs miben közvetíteni. Másrészt a közvetítő pártatlan, nem áll egyik oldalon sem, ellenben mindkét (vagy több) oldalt eléri. Azokat, akik valamiért nem érik el egymást.
A vetítés pedig általában egy kép eljuttatása egy felületre, ahol az látható lesz. De használjuk úgy is, hogy gondolatokat, attitűdöket, szándékokat vetítünk tárgyakra, személyekre, egymásra. Gyakori a kisgyerek botlásánál a csúnya követ okolni. És felnőttként is tulajdonítunk mindenfélét másoknak, amivel érthetővé válik a viselkedésük – noha korántsem biztos hogy egyáltalán közel járunk a mögötteshez. Az ilyen vetítésekre komoly rendszereket építhetünk fel. Noha a vetítés sokszor teljesen jól működik, olykor mégis kiderülhet, hogy illúzió, azt látjuk amit mi vetítünk (nem azt, amikre/akire) és nem látjuk, amit ránk vetítenek (de a reakciókból érezzük, valami elcsúszott).
A közvetítő alapfeladata a tisztázás: tisztázni, hogy mi közünk egymáshoz és mit vetítünk egymásba, egymásra. Középről ezek jobban látszanak, esetleg csak onnan látszanak. A vetített képektől pedig nagyon nehéz elszakadni.
Persze a közvetítés nem könnyű, nem mindig és mindenre megoldás, pláne nem csodaszer. Munka a közvetítőnek, és legalább ennyire a közvetítetteknek is. Viszont ha van közünk egymáshoz, úgy kifejezetten jó esély lehet.