Minden jól alakult, a társaság meg a kaja is, tulajdonképpen tele voltak, de felmerült a desszert kérdése. Lényegében három -féle desszert volt, ami érdemleges, a pincér pedig udvariasan és előzékenyen várta a kívánságokat. Amik sorra el is hangzottak, de kiderült, hogy az egyik desszert már elfogyott. A másikból meg csak egy adag van, noha többen is kiszúrták maguknak. Vagyis erősen csökkentek az alternatívák, közel az igen-nem binárisához.
Ekkor hagyta el R száját a valami olyan mondat a pincér felé, hogy „akkor mit lehet itt enni”? Ő is érezte a túlzást, hiszen bőségesen jóllaktak, meg nem is fejezte ki tartalmilag a tulajdonképpeni kérdést – viszont a nonverbális rész tökéletesen egyértelművé tette a felvetést. Kezdett is szabadkozni a pincér.
Később R megjegyzéséről megoszlottak a vélemények a társaságban. Nagyrészt bántónak és feleslegesen élesnek találták. Mások viszont úgy vélték, jogos a kritika, ha egy kínálat kétharmada elérhetetlen, egy szolgáltatásnak pedig az ilyen jellegű bírálatot szemrebbenés nélkül és annak jogosságát elismerve kell tudomásul vennie. Minimum.
R is gondolkodott, mi válthatta ki reakcióját. Merthogy reakció volt, válasz. Nem az éhségre, sem a nagy csalódásra a kínálatban. Arra jutott, hogy a sunnyogásra. Ahogy a pincér megvárta a kéréseket, noha tudta, hogy nincs igazán választási lehetőségük. Ha a desszert témát észlelve egyből jelzi, hogy „hoppá, ajjaj, izé, sajnos csak egyféle desszert van és egy másikból egy adag, röstellem ám, de hát ez a helyzet, már bocsánat” – úgy rendben lett volna a dolog, korrekt az eljárás. Így viszont nem tudni, ez valami perverz öröm volt neki, hogy „diskuráljatok csak, fontolgassátok, úgyis tudom, hogy nincs esélyetek, hehe”? Esetleg valami halvány remény, miközben magában rimánkodott „csak ezt ne válasszátok, ebből is csak egyet, jaj azt nehogy válasszátok, jaj de ciki lenne”. Meg más egyéb is lehetett a háttérben, annyira nem érdekelte R-t, hogy hosszan merengjen a pincér motivációján, elég volt, amit tapasztalt.
A korrektség, egyenesség hosszú távú projekt, és bátorság kell hozzá, elé menni a dolgoknak nem pedig bízni a megúszásban. Pláne nem kárörvendeni, visszaélni visszatartott információval. Persze aztán R kicsit el is szégyellte magát. Hiszen ő sem mindig elég bátor a korrektséghez, korántsem olyan egyenes, mint elvárná magától. De hátha a más kárán is tanulhat.
