Ez leginkább egy konzultációs blog, de mindenféle írások vannak itt, amik összességében jelezhetik mi is foglalkoztat és körülbelül mi a szemléletem.
Tájékoztatásként a névjegyem és a szolgáltatás leírása, hogy mégis ki vagyok és mit kínálok.
Ha ezek alapján vagy mindezek ellenére úgy tűnik, tudnánk együtt dolgozni, ajánlom az elérhetőségem.

2017. június 23.

ez már a te életed

Ez a te életed” felbukkan itt-ott, dalszövegként is. Ami lehet indoklás, mentegetőzés, de ugyanúgy érvelhetünk vele a felelősség és a felelőtlenség mellett is. Milyen jó is, hogy bármire fel tudjuk használni a szlogeneket, kijelentéseket.
Az „ez már a te életed” csak egy kis szóban különbözik. Egyből aktualizálja a mondatot, az itt és mostba helyezi. És ugyanígy felhasználható a fenti hozzáállások igazolására.
A „már” ellentéte a „még” lehetne, így szintén értelmes, de kicsit más üzenetet közvetítő a mondat. Mi a különbség a már és a még között?
A már egy jövő felé nyitott, múlt felé zárt megfogalmazás, a régebbieken alapuló, de azokon túllépő helyzetet érzékeltet. Talán valami megtörtént esemény van mögötte, vagy olyan szituáció, amire készültünk és elérkezett.
A még ellenben éppen fordítva, várja az eseményt, a bekövetkező állapotot és addig tart ez a helyzet. A várakozás, ideiglenesség időszakát jellemzi.
Melyik a jobb állapot, a már vagy a még? Nincs egyértelmű válasz erre, hiszen számos szempontból már vagyunk és más tekintetben meg még. Mindig valami után és más előtt.
Életszemlélet, hozzáállás vonatkozásában talán pozitívabb a már. Amikor nem visszafelé tekintünk, hanem aktuális lehetőségeinkre figyelünk. Nem elfelejtve a múltat, de tudva, hogy azon túl vagyunk. Sugallhat egy felszabadultságot, tágasságot. Jó esetben.
A még pedig a felkészülés hozzáállása lehet, hiszen mindig vannak előre látható események. Melyekre hatást gyakorolhatunk, jobb helyzetet teremthetünk magunknak, hogy az az utáni márban előnyösebben indulhassunk.
Már amennyire és még amennyire tudjuk...