Az emberek élik az életüket, ahogy ez lenni szokott. Olykor irreális elvárásokkal, alaptalan elképzelésekkel, elrugaszkodott ötletekkel. Néha mintha bejönne, de gyakrabban nem. A számára fontos személyek is boldogtalanok, elégedetlenek, kiábrándultak vagy akár még rosszabb állapotban vannak. És nem lehet rajtuk segíteni, csak végignézni a folyamatokat, amik gyakran destruktívak.
Miért nincs segítség?
Mert nem kérnek segítséget. Aminek sok oka, előzménye lehet. De a kért segítséggel sem egyszerű, kéretlen segítséggel meg alig esélyes javítani, segíteni. Olykor utólag kiderülhet, hogy közben álmodoztak arról, hátha csodálatos módon megmenti őket valaki, de ezért nem tettek, jelét sem mutatták, hogy ilyen igényük lenne. A látható szükség, nyomorúság általában nem elég indok a segítésre, milyen alapon is avatkozna be bárki a másik életébe?!
Máskor olyan, mintha segítséget kérnének, de ez csak panaszkodás. Vagy akár nyafogás. Egyébként valós és komoly problémák miatt. Vagyis nem alaptalanul, hiszen legalábbis méltánytalan, olykor kifejezetten bántó ami történt, de lehet súlyos és tragikus is a helyzet. Jól esik elmondani, egy kicsit leadni a teherből, megosztani. De még sincs itt segítség kérés – még ha el is hangzik szavakban ilyesmi. Nincs változtatási- csak önigazolási szándék, hogy tényleg rossz, nehéz.
De lehet úgy is kérni a segítséget, hogy a segítőé legyen a megmentés felelőssége. Vagyis nem segítség kérés történik, hanem a probléma átadása. Amikor nem támogatásról, együtt munkálkodásról, közös megoldásról van szó, simán ráosztják a segítőre a megmentő szerepet és közepes szintű csodát várnak tőle. És várják. Hiba átvenni ilyen feladatot, általában nem lehet megoldani – nem is segítői feladat –, ha meg mégis, az nem építi a segítség kérőt, nem lesz több általa. Kudarc esetén viszont tovább erősíti a megoldhatatlanság képzetét, konzerválja az aktuális állapotot és még jobban be is betonozza.
Szóval számos vagy közel számtalan helyzet van, amikor a segítő végignézi a helyzetek romlását. Nem egy vidám dolog. Miközben ő is hasonló helyzeteket él át, frappánsan azonosítja a látott problémát a saját életében is, ismeri a fáradtságot, gyengeséget, kiábrándultságot, reménytelenséget. Hiszen általában nem különösebben okosabb, erősebb, megfontoltabb a többieknél. Miért is lenne?!
Olykor azonban meglátja a jót. Mondjuk keresi is. Amikor sikerül, amikor valami megjavul, amikor valaki megoldja, felismeri, megváltoztatja. Vagy együtt rájönnek, megértik. Egyfajta szabadulás ez, mindig valami új, más, valami lehetőség. Ez ha nem is feltétlenül csoda, de csodálatos.
És hogy ki a segítő? Potenciálisan mindenki. Olykor. Esetleg tudatlanul is, de gyakrabban tudatosan. Talán az a jobb, akkor tudjuk mit és miért teszünk, vagy épp nem teszünk. A másik érdekében. Merthogy fontos a számunkra.
