Aztán a talán még árnyaltabb és megfoghatatlanabb hűtlenség került elő. Merthogy van amikor nincs tettleges megcsalás, mert technikailag bonyolult, körülményes, időigényes stb. A „mikor lenne időm megcsalni” kérdés igazolás lenne eredetileg, de mégiscsak arról szól, hogy ha lenne erre idő mindjárt más lenne a helyzet vagy hozzáállás. Azért nem csallak meg, mert nem fér bele. Kevéssé meggyőző és megnyugtató válasz.
Ha nincs megcsalás az még nem hűség. Egy para-kapcsolat építgetése, dédelgetése akár mindössze kommunikatíve (rendszeres flört, üzenet váltások, stb.) már kitekintés a kapcsolatból. Mivel többnyire mások társaságában éljük valós és virtuális életünket, nehéz nem észrevenni egy másik másikat, akiben megláthatunk némi fantáziát. Valami nagyon fegyelmezett, talán rigid hozzáállás kellene, hogy ne reagáljunk mások és saját késztetéseinkre. Főleg, hogy ezek a megnyilvánulások tulajdonképpen természetesek, nagyrészt ártatlanok, játékosak, az élet részei és nélkülük egy merevebb és színtelenebb világunk lenne.
Hol lehet hát a határ, amikortól figyelnünk kell? Valószínűleg a titok megjelenése. Mikor a párunk már nem tud a másik másikról, vagy nem úgy és nem azt, ami lényeges. Kialakul valami párhuzamos, rejtett. A titokhoz szégyen és izgalom is társulhat, ami egyszerre hűti és fűti a fantáziánkat. És általában egyre nehezebb kezelni a kialakult helyzetet, a következő, immár egyértelműbb fokozat a megtévesztés, hazugság, ami több a titoknál.
A megoldás valahol a teljes hibáztatás és teljes felmentés között lehet, bár a szélső értékek is elfogadhatóak adott esetben. Persze minden eset más, hiszen mások a személyek, helyzetek, hozzáállások, vélemények. Igen különbözhetnek a megítélések, bár talán nem is kéne ítélkezni, hanem megérteni, elfogadni, támogatni, kérés esetén segíteni. Hiszen hűtlenség terén az érdektelentől a tragédiáig sok megélés megjelenik és mind jogos…
