Talán a felelősséggel is összefügg. Hisz látjuk mennyi baj, probléma van, amit akár feladatként is tekinthetnénk. Viszont egy feladatot meg lehet oldani, amiben élünk annak viszont nincs egy frappáns megoldása. Messze túlnő rajtunk, nem a mi súlycsoportunk, ráadásul jó sok is van. Mihez is nyúljunk, mibe mennyi energiát fektessünk. Egyáltalán mennyi energiánk van? Sokszor kiábrándító belegondolni.
A mostot, a pillanatot kellene hirtelen megoldani legalább, vagy a közeljövőt? Esetleg távoli dolgokkal is foglalkozzunk? Szerezzük meg az aktuálisan elérhető egy cukrot, vagy inkább várjunk és többet kapunk? Barkácsoljunk kicsit, hogy működjön, vagy több munkával, drágábban hozzunk össze valami jobbat? Viszont akkor mit hanyagoljunk el? Nem tudunk mindenbe maximumot beletenni, nincs annyi erőforrásunk, például időnk. Meg általában kedvünk sem, a gondjaink inkább le- mint felhangolnak.
Csábító megoldás a hárítás, tudomásul sem venni, másokat okolni, vagy valami kapkodás hogy legalább úgy tegyünk, mintha rajta lennénk. A szorongás vagy mi persze marad, a mindenféle megnyugtatások, megmagyarázások mellett is. Erkölcsileg is rombol ez, az önértékelésünket is kikezdi.
Láthatjuk ezt egész világunkon vagy országunkon (meg egyéb országokon), kisebb közösségeket, nomeg saját kapcsolatainkon, dolgainkon. Ha csak túlélésre, pillanatnyi megoldásra törekszünk simán használunk nemtelen eszközöket. Az aktuális helyzetet megoldja egy kis hazugság, agresszió, manipuláció, hasonlók. Kellemetlen, de egyszerű, gyors. Ha azt szeretnénk, hogy a kapcsolatunk, egészségünk, önképünk stb. kevésbé károsodjon, általában cizelláltabban kezeljük a helyzetet. Már nem fér bele bármi, nem állunk meg az első zsigeri reakciónál, ötletnél. A feszültség ellenére a megoldások közül körültekintőbben választunk. A pillanatnál tovább tekintünk, a környezetünk számára inkább elfogadhatót, hosszabb távon fenntarthatót, valami olyat, aminek van jövője.
A szorongásra talán az építés, művelés, gondozás a legjobb válasz. Építjük magunkat, kapcsolatainkat, közösségeinket, egész kis környezetünket. Sokminden romlik, magától is, legalább tőlünk ne romoljon. Vagy ne annyira. Esetleg javuljon. Nem mindegy, hogy túlélők vagy építők vagyunk.
