És ez a dinamika a lényeg, megszólalunk, felszólalunk, véleményt nyilvánítunk és kiállunk valami mellett, rosszabb esetben valami ellen. Nem az elfajuló kommentekre, a személyeskedő, beszóló de egyébként nem érdemi megnyilvánulásokra gondolok. Ezek mellékhatások, olykor akár patológiát is valószínűsítenek, de valami defektet mindenképp. Viszont a nagy kinyilatkoztatásokon túl érdemi kommunikáció, érvelés is zajlik, akár odafigyeléssel, egymás meghallgatásával és mérlegeléssel.
Talán ezt nevezhetjük közéletnek. Az életünk találkozik másokéval, hol ütközik, hol simul, de mindenképpen hatunk egymásra. Természetesen. És most már hangot is adunk, kérünk és kérdezünk, hatni akarunk. A passzivitás, az elszenvedés és túlélés kevésbé vonzó alternatíva, érvényesíteni akarjuk érdekeinket, képviselni értékeinket. Amiből akár egy jobb ország is kialakulhat, amely nem rezignáltan várja hogy valaki csináljon már vele valamit.
Hátha ez a dinamika kapcsolatainkba is beszivárog. Nem csak túlélünk, elviselünk, hanem kimondunk és meghallunk, elmagyarázunk és megértünk, kérünk és támogatunk. Mint ahol van jövőkép, ahol hosszabb távra tervezünk, jobbat szeretnénk és szerepet is vállalunk. Mert ez a lényeg, hogy lehet jobb. Mindannyiunknak.
