Kiszolgáltatottság. Ha nem otthon vagyunk, gyakori élmény. És az otthont tágan értelmezve, minden amit belaktunk, az jelent egy otthonosságot. Az ismerősök, ismerős helyzetek, átlátható viszonyok mind azt jelzik, van egy hazánk. Az országunkban otthon vagyunk.
A jövevény, akinek nincsenek ismerősei, ismeretlen helyzetek, átláthatatlan viszonyok veszik körül. Így aztán tájékozatlan, kiszolgáltatott, bármi megtörténhet vele. Az otthon levőknek kísértés lehet, hogy kihasználják. De ne tegyük.
Főleg, mert mi is jövevények vagyunk. Látogatók, amint kilépünk legszűkebb komfort-zónánkból. Már egy boltban idegen terepen mozgunk, egy hivatalról, szervizről vagy kórházról nem is beszélve. Bármennyire kiszolgáltatottként számít nekünk az oda tartozók korrektsége, jóindulata. Általában persze nincs ezzel gond, de mégiscsak a mások országába kerültünk.
Biztosan van tapasztalat arra, hogy tényleg nyomorgatnak ilyen helyeken. Visszaélek hatalmukkal, ami eredhet ismeretükből, kapcsolatukból, illetékességükből vagy hatáskörükből. Biztos jó érzés lehet, hogy megtehetik. Lehetne persze az erőforrásaikkal segíteni, támogatni is, tulajdonképpen döntés kérdése.
Lényeges, hogy milyen világot szeretnénk. És azt építjük, akár csak egy-egy interakcióval. A nyomorgatás nyomorúságos világot alakít, amiben persze a nyomorgató is nyomorog. A visszaélés visszahat az elkövetőre, a világára és világnézetére, kívül-belül. Már csak ezért se éljünk vissza hatalmunkkal – és valamennyi hatalma mindenkinek van.
