Viszont egyfajta indikátor is lehet, mennyi élő és potenciális kapcsolatunk van, valamint ezek komolysága, értéke. Általánosságban igaz, hogy annál egészségesebb a személyiségünk, minél több emberrel állunk kapcsolatban. Megfordítva, aktívnak tekinthető ismerőseink számának csökkenése általában nem jó jel.
Persze kapcsolati hálónk rendszerint változékony, ahogy változik lakhelyünk, munkahelyünk, szabadidős tevékenységünk vagy bármi életvitelünkkel kapcsolatban, óhatatlanul átalakul kikkel és hogyan találkozunk. Ha másik busszal járunk mint eddig, mások lesznek rajta. Jó esetben a kieső találkozások helyett lesznek újak.
Felszínes viszonyok esetén ez zökkenőmentes. Mikor azonban már olyanok tűnnek el, akiket valamennyire megismertünk és ők is minket, akikkel beszéltünk, voltak közös dolgaink, esetleg törődtünk egymással, az hiányként jelentkezik. Ahogy társasági aktivitásunk csökken egyre több ilyen hiányunk lesz. Aztán lassan egyre inkább egyedül érezhetjük magunkat. Meg magányosnak.
Változó, kinek mekkora a társasági igénye, de mintha valamivel többet szeretnénk, mint amennyi van. Vagy sokkal. Akad persze, akinek pont elég vagy akár kellemetlenül pezsgő a társasági élete, ők soknak érezhetik. A többség viszont többet szeretne.
Számos visszatartó erő lehet, ami miatt kevésbé nyitunk mások felé, mint szeretnénk vagy egyébként jónak tartanánk. Az egyik tényező bizonnyal a kényelem. A másik a félelem, hisz minden találkozás, főleg valami új vagy nem eléggé bejáratott, rizikóval járhat. A szégyen, önértékelési dilemma is visszatarthat. És számos valós vagy legalább önmagunkat meggyőző magyarázatot tudunk adni hozzáállásunkra.
Gyakran a kesergés meg önsajnálat lesz a „megoldásunk”. Ami egyrészt még jobban eltávolíthatja még meglévő ismerőseinket, másrészt magunk is belemerevedünk állapotunkba, valami megbántott, sértődött hangulatba. Akár jogosan, de mindenképpen indokolhatóan. És máris benne vagyunk a zsákutcában.
Könnyű azt mondani, hogy az utolsó kereszteződésnél ne erre menjünk, hanem a bátorság, bizalom, érdeklődés és egyebek nyomán elindulva a jóval tágasabb és perspektivikusabb utat választva nyissunk embertársaink felé. Legalább nagyjából pótolva kieső kapcsolatainkat. Könnyű mondani, hogy ne a veszteségeinkkel, kudarcainkkal törődjünk, legyünk bátrak, optimisták. Igen ritka, hogy valaki direkt pesszimista és passzív akar lenni, miközben ennek semmi oka, alapja.
Azonban mégiscsak. Legalább valamennyit be kell fektetnünk, ami hoz némi nyereséget. Amennyit erre rá tudunk szánni, mértékkel kockáztatva és a kicsitől nem nagy hasznot remélve. Hiszen nem szerencsejáték ez, hanem befektetés, amitől reális nyereséget remélhetünk, nem többet de nem is kevesebbet. Amennyi bizalmi tőkénkből megfontoltan, körültekintően bevállalható, annyit beruházva a majdani haszon reményében.
Lehetnek erre ötletek, mint számos társadalmi, kulturális, érdeklődési vagy szakmai, hivatalos vagy spontán tevékenységhez, csoporthoz csatlakozás. Vagy a szomszédságban valami aktivitás. Körülnézve, átgondolva könnyebben vagy nehezebben, általában találhatunk ilyesmit. És utána valamivel jobb lesz. Nem egyszerűbb vagy kényelmesebb, akár több dilemmával, sőt konfliktussal is járhat. De mégiscsak erre lennénk kitalálva.
