Szóval lehet jelentősége a bűnüldözésben, de természetesen minden egyéb felderítésben is. Ha valakivel valamit meg akarunk beszélni, felállítunk egy profilt arról, mit is tudunk róla eddig és átgondoljuk vajon mire hogyan fog reagálni, hogy érdemes hatni rá. Ha párunkat/barátunkat/szomszédunkat rá akarjuk beszélni valamire szintén személyre szabjuk a próbálkozásainkat és direkt neki úgy adjuk elő a dolgot, hogy működjön. Másnak meg másképp.
Valamilyen hasonló profilt használnak a reklámok, politikusok, művészek, pedagógusok stb. - mindenki aki emberekkel bánik. És a feldolgozandó információt számos dolog hordozhatja. Például egy személy/család hulladákából elég sok mindenre következtethetünk. Az egyszerű anyagi helyzeten túl az étkezési szokásokra, betegségekre, társadalmi életre, érdeklődésre stb. jó eséllyel tippelhetünk, és még nem is kell hozzá kifejezetten személyes szemét. Ha elég sokáig és gondosan informálódunk egészen érzékeny adatokat is megtudhatunk. Már persze ha vesszük a nem kevés fáradságot meg akadályt.
A fellelhető szemétből a szemetelőre következtetni már jóval bizonytalanabb. Ki dobhat el egy sörös dobozt az út szélén? Akárki? Bárki azért nem, hisz sokan nem dobják/dobnák el. Vagy a cukorpapír a kerékpárút mellett kieshetett egy gyereküléses apróság kezéből is. Bár mit keresett nála cukor utazás közben, nem féltek hogy félrenyeli? És hogy ejthetett el száz méterenként egyet? Vagy a messze a bokorba bedobott borosüveg olyan jellegű, hogy ha nem látszik, nem is történt szemetelés. A véletlen itt kevéssé valószínűsíthető és a szőnyeg alá seprés klasszikus hozzáállását vélhetjük mögötte. A papír zsebkendők legalább elbomlanak elvileg, de azért hetekig virítanak – persze fehérlenek, de az más hangulatú szó – a zöldben. Elfogadott lenne otthon az ételmaradék otthagyása, mert a kutya/macska/legyek/hangyák/stb. által idővel úgyis eltakaríttatik? Milyen életvitelt sugall ez a hozzáállás? Ráadásul van a cserben hagyás, mint fogalom. Balesetek történnek, de mindent meg kell tenni a kárenyhítésért. Ha leesett felvesszük. A mi dolgunk, vagy nem?
Már egy-egy eldobott szemétből is számos információ nyerhető, valószínűsíthető az elkövető néhány tulajdonsága vagy az aktuális körülmények. De sokkal több bizonytalanság és kérdés merül fel, főleg a hogyan és a miért tekintetében. Ahogy a nyomozásoknál is tudott mi történt, a motiváció a komoly kérdés. Hiába tudjuk milyen ember követte el, a lényegesebb kérdés az indíték, ahogy élt egy lehetőséggel. Ott és akkor miért, és ez kivétel vagy ez a szabály, ilyen nála a rend?
Könnyű lenne persze kárhoztatni a szemetelőket, sötét képet festeni róluk, de nem ismerjük a profiljukat. Ráadásul annyi mindenről szólhat – szokásokról, értékekről, hozzáállásról… Az elkövetés megvan, de az elkövetőről – tetten érés esetét kivéve, ami egy kényes helyzet – igen keveset tudunk. Lehet máshonnan kellene még információt szerezni – az eseten kívül az egyéb szokások, média használat, közösségi élet, egészségi állapot stb. is lehet lényeges, amit viszont nem tudunk direkten az elkövetőhöz kötni. Nem tudjuk a társadalmi helyzetét – csak a társadalom helyzetét tudhatjuk.
A társadalom ezek szerint ilyen. Olyan mint ők és olyan is mint mi. Hiszen az esetek azon részéről tudunk csak, amikről tudunk. Ami ott maradt, azt látjuk, amit felvettek, azt nem. Számos eset, esemény nem jut el hozzánk. Az állapot, amit látunk inkább jelzi a társadalom általános profilját. És ahogy a profil sem merev, inkább tendencia, oda- és visszaható tényezőkkel, úgy a szemét-helyzet – meg minden más is persze – szintén változó, más mint pár éve és mint pár év múlva lesz. Ez utóbbi viszont még nyitott, lehetünk rá hatással.
A kor a profil meghatározó eleme. Az a kor is, amelyben élünk. És amelyben a továbbiakat tervezzük.
