Múltkor, ahogy jöttem egy nem is erdei, de legalább zöldövezeti úton, összeszedtem pár eldobott dolgot. Meglepetésemre az egyik zacskó vélhetőleg – nem ellenőriztem – kutyagumit tartalmazott.
Tulajdonképpen jó, hogy a kutyások összeszedik a kutyáik melléktermékét, betonon, aszfalton tényleg nincs helye. Még az út szélén, a fűben sem, ha megoldható. Főleg ahol gyerekek is szaladgálnak. Úgyhogy az zacskózás, összeszedés teljesen helyén való ilyenkor.
Mondjuk a zacskózás jó esetben együtt jár az összeszedéssel, hiszen ezért történik. Így egyszerűen elvihető a következő kukáig. Fura lenne kis zacskókban aztán ott hagyni a burkolaton a szerves anyagot, mintegy kiállításként. Viszont alapvetően zöld környezetben otthagyni a zacskót, valami zavarra utal. Hiszen zacskó nélkül szépen elbomlik a többi arra járó állatéhoz hasonlóan.
Mi lehetett az elképzelés? Kicsit megfelelni, de annyira nem, hogy értelme is legyen? Úgy tenni, mintha, nem észrevéve, hogy igazából csak rontunk a helyzeten? Vagy jót akarunk, de aztán meggondoltuk magunkat – pl. messze volt a kuka? Esetleg a városi rutin működött, de aztán észbe kaptunk, csak nem helyesbítettünk?
Nem akarok mindenáron belemagyarázni, de mintha lennének ilyen dolgaink. Mikor jól indul, nagyjából tudjuk is mit akarunk, és az jó, csak a helyzet/helyszín nem ezt igényli. Akár még büszkék is lehetünk magunkra, de nem jövünk rá, hogy hiba volt. Vagy ha rájövünk, már ciki vagy késő megoldani. Megmagyarázzuk, hogy egyébként nem tragédia, nem ezen múlik a környezet állapota, de legalábbis igen kicsi a hatása. Meg nem is látta senki, nem köthető hozzánk. Szerencsére. Aztán bekerül a többi olyan dolgunk közé, amit sietünk elfelejteni.
Jó, ha ilyenkor valaki helyrehozza vagy befejezi amit elkezdtünk. Talán neki is voltak ilyen dolgai, így kicsit megérti.
![]() | Ez leginkább egy konzultációs blog, de mindenféle írások vannak itt, amik összességében jelezhetik mi is foglalkoztat és körülbelül mi a szemléletem. Tájékoztatásként a névjegyem és a szolgáltatás leírása, hogy mégis ki vagyok és mit kínálok. Ha ezek alapján vagy mindezek ellenére úgy tűnik, tudnánk együtt dolgozni, ajánlom az elérhetőségem. |
- - - Interaktívabb és egyéb kisebb tartalmak is: Facebook - Segito Konzultacio - - -