Beszélgettünk az Asszonnyal Jeremiás meg Hananjá összetűzése kapcsán (Jer 28), milyen zavaró ehet, mikor két próféta gyökeresen mást mond, praktikusan az ellenkezőjét egymásnak. Mondjuk az egyik udvari, a másik meg nem. De akkor is kijelentenek dolgokat, részben hogy mi lesz, meg hogy mi van. Hiszen a próféták nem jövendőmondók, hanem Isten szócsövei, azt is ők jelentik ki mi a helyzet. Mert ez sem mindegy, ránézésre az aktuális valóság sem egyértelmű. Olykor a múlt sem.
Mindenesetre a mai kor prófétái merültek fel, és ezek talán leginkább a kutatók, akik vázolják a világ aktuális állapotát. Társadalmi szinten mondjuk a szociológusok, a Biblia pedig mindig is érzékeny volt a társadalmi kérdésekre. Nem mindegy milyen állapotban van a kisebb-nagyobb közösség, amiben élünk. A hangulatokat, vélekedéseket pedig leginkább a közvélemény-kutatók mutatják be. És e téren is jelentős a zaj, az eredmények – még ha feltételezzük is a korrekt vizsgálatokat – olykor éppen ellentmondanak, más szervezet részben- vagy egészében eltérő adatokat hoz ki, vagy ezekre teszi a hangsúlyt – más adatok akár mellőzésével is. Utólag valamivel könnyebben látszik, kinek volt igaza, de aktuálisan jóval nehezebb állást foglalni. Pedig a tisztán látás, a helyzet megértése nem egészen mellékes. Elvileg ez lenne minden kutatás célja, nem az önigazolás, vagy valami előre kihozandó eredmény alátámasztása.
Mindezzel együtt a Biblia társadalmi érdeklődése többnyire egyszerű: az emberséget várja el az emberektől. Nagyobb távlatokban a próféták akár birodalmi méretekben is vázolhatnak történéseket, de a földszinten a mindennapi élet marad a mérce, a becsületesség, szolidaritás, hasonlók. És persze nagyobb távlatokban is ez volna az elvárás...
![]() | Ez leginkább egy konzultációs blog, de mindenféle írások vannak itt, amik összességében jelezhetik mi is foglalkoztat és körülbelül mi a szemléletem. Tájékoztatásként a névjegyem és a szolgáltatás leírása, hogy mégis ki vagyok és mit kínálok. Ha ezek alapján vagy mindezek ellenére úgy tűnik, tudnánk együtt dolgozni, ajánlom az elérhetőségem. |
- - - Interaktívabb és egyéb kisebb tartalmak is: Facebook - Segito Konzultacio - - -