Sokan megosztották ezt, nagyon sokan lájkolták és bizonnyal több ezren olvasták. Úgyhogy én is megosztottam az Asszonnyal eme bölcsességet. Egyből meg is jegyezte, hogy a külső védi a belsőt. Úgyhogy kicsit csacsogtunk erről. Persze azért ennyit nem...
Mindenesetre példázat értékű ez. Valóban a külső védi a belsőt, a belső tartja a külsőt. Külső nélkül a belső korlátlan lenne, tartás nélküli – saját anyaga lenne csak a határ, ami igen képlékeny, érzékeny. A külső meg magában vagy gyenge belsővel folyamatosan deformálódik, labilis. Egyiknek sincs tartása a másik nélkül. A sérüléseket természetesen a külső veszi fel elsősorban, és amíg ezt jól csinálja nincs is gond. Ha azonban a károsodás már a belsőt is eléri, végzetesen sérül a rendszer. Kis gondnál lassan ereszt le, nagyobbnál akár hirtelen összeroppan. A külső nagyobb sérüléseinél ideiglenesen a belső is kívülre kerülhet, így azonban nagyon érzékeny, védtelen lesz a konstrukció.
A külső állapota szemmel látható, de a belsőre inkább csak következtetni lehet – mindenesetre erősen leromlott állapotú és gyenge tartású külső meggyengült belsőre utalhat. Bár van, amikor a külső már szétesőben van, de még kitart, a belső viszont kifeszíti, segíti. Az erős külső és az erős belső is képes egy darabig áthidalni a másik gyengeségeit normál igénybevételnél. Jó esetben együttműködnek, támogatják és kiegészítik egymást, együtt tudják azt, amire külön egyikük sem képes.
Minden példának megvan az érvényességi és értelmezési határa. A belsőnk lehet a személyiségünk, a lelkünk, az érzelmeink, stb. – mindegyik magában is összetett és bonyolult rendszer. Ahogy a külső lehet a megjelenésünk, a körülményeink, a mindennapi realitások, környezetünk – és még számos értelmezés használható. Ezek hol ellentétes dolgok, hol kiegészítőek vagy simán függetlenek egymástól. A lényeg, hogy sem a külső, sem a belső – akármit jelentsen is aktuálisan – nem játszandó ki a másik rovására és nem kell versenyezniük egymással. Talán egyik sem számít többet…
