Ez leginkább egy konzultációs blog, de mindenféle írások vannak itt, amik összességében jelezhetik mi is foglalkoztat és körülbelül mi a szemléletem.
Tájékoztatásként a névjegyem és a szolgáltatás leírása, hogy mégis ki vagyok és mit kínálok.
Ha ezek alapján vagy mindezek ellenére úgy tűnik, tudnánk együtt dolgozni, ajánlom az elérhetőségem.

2016. október 20.

gyerekek

Közlekedés. A járdán kis csapat ácsorog, ami két kislányból áll két kisbiciklivel és két férfiből – legalább egyik bizonnyal apa –, szintén kerékpárral. Egyik gyerek telefonál, a csapat a járda teljes szélességében elszórva. Jön egy kerékpáros, amit észlelnek és a gyerekek nehézkesen – a kicsik bizonnyal nem szoktak még hozzá az ilyesmihez – lehúzódnak egy oldalra, ami időbe telik, és nagyon a felnőttek sem segítik őket. A közlekedő vélhetőleg nem mosolyog édesdeden, mert a jókötésű apuka a közlendőjéhez illő hangsúllyal beszól neki: „Mit húzod a szádat?! Gyerekek!” Lényegében ennyi a történet.

Felmerülnek bizonyos lehetőségek. Például lehetett volna eleve úgy leállni, hogy a többi emberre is tekintettel vagyunk és eleve ezt a magatartást mutatjuk meg a gyerekeknek. Ha már így alakult elnézést kérhetünk, legalább nevelési szempontból, ha már nem ténylegesen sajnálva. Segíthetjük a gyerekeket a kialakult helyzet megoldásában, pl. jelezzük nekik mit is kéne csinálni, hiszen tanácstalanok és ilyen kor jól jöhet némi instruálás. Nem szólunk be, tulajdonképpen nincs is miért.


A tényleges megoldás sem teljesen rossz azonban. Jelzi a gyerekeknek, hogy „apára lehet számítani”, megvéd minket. Beszólásával legitimálja a kialakult helyzetet, jó volt az úgy, miénk itt a tér. Felmentést ad, hiszen ha a gyerekek érezték, hogy valami nem is volt rendben, erre univerzális magyarázat a „gyerekek”, vagyis ezzel a hivatkozással a továbbiakban is megoldható lesz minden helyzet. Ha gyerekek bármit csinálnak, ahhoz a felnőtteknek kötelező jó képet vágni. A beszólás mintát nyújt, hogy kezdeményezni kell, az nyer egy konfliktusos helyzetben, aki hangosabb, fenyegetőbb. Ezzel egy lényegében nem létező konfliktust, semleges helyzetet is győzelemnek állíthatunk be, amivel javulhat az önértékelésünk.

Sokféle rendünk lehet a világban, láthatunk bele versenyt, ahol győzni kell. Szélsőséges esetben bármi áron. De azért vannak más alternatívák is, és esetleg azokban jobban érezhetjük magunkat…