Ezt a „sőt” szócskát mintha ritkán használnánk. Pedig milyen jól lehet vele fokozni. Nemcsak hogy, de még…
Jézus itt magáról szól, egy tolvajhoz képest, aki lopni, ölni, pusztítani jön, aktuálisan egy karámba vagy akolba. Ahol juhok vannak, talán akár mi. A tolvaj bizonnyal magára gondol, ő akar jól járni, nem foglalkozva az okozott kárral. Jézus ellenben pont a juhoknak akar jót, önzetlenül, altruista módon. Nem sokkal ez után hangzik el a jó pásztor jelző, aki (sőt) életét adja a juhokért.
Lényeges hozzáállási különbség, hogy magamnak akarok jót vagy másoknak. Már ha ilyen polarizáltan bináris ez a választás. Merthogy ott van, ha magamnak is jót akarok és a másiknak sem rosszat, vagy akár még jót is. Nomeg magamnak azért persze nem akarok rosszat, nem is biztos, hogy a másiknak azzal jobb lenne. Egyáltalán hogy viszonyul az én rosszabbam az ő jobbjához, milyen összefüggésnél érdemes kalkulálni ezzel? Számos árnyalat létezhet ezen a spektrumon, messze nem fekete-fehér.
Az alap annyi, hogy egyáltalán észre veszem a másikat, figyelembe veszem. És innen jön a sok sőt. Lehetőleg ne ártsak neki, sőt használjak. Sőt akkor is, ha ezzel nem járok olyan jól, sőt akár rosszabbul járok. Sőt még csak ne is tudja, hogy ez által rosszul jártam. Fokozható ez, a legtöbb helyzetben van egy olyan továbblépési lehetőség, ami sőt.
Nem feltétlenül a hősiesség vagy mártíromság a cél meg az önfeláldozás. Inkább nagyvonalúság kérdése ez. Jézusnál is, a cél, hogy legyen életük, sőt az akkor már legyen bőséges Ha úgyis valami jón munkálkodunk, kicsit toldjuk meg, hogy ne csak az alapszint legyen. Tegyünk hozzá némileg, amitől elegáns, bőkezű, nagyvonalú, lesz az egész. Miért is lennénk kicsinyesek, minimalisták.
