Ez leginkább egy konzultációs blog, de mindenféle írások vannak itt, amik összességében jelezhetik mi is foglalkoztat és körülbelül mi a szemléletem.
Tájékoztatásként a névjegyem és a szolgáltatás leírása, hogy mégis ki vagyok és mit kínálok.
Ha ezek alapján vagy mindezek ellenére úgy tűnik, tudnánk együtt dolgozni, ajánlom az elérhetőségem.

2020. december 13.

12

 A legkisebb bővelkedő, szuperbővelkedő, sőt kolosszálisan bővelkedő szám. Erősen összetett: több osztója van, mint bármely nála kisebb számnak. Több nyelvben eddig tartanak az egyszerű számnevek, és innen összetett – magyarban a tucat is saját név. Olykor váltószám, pl. hüvelyk – láb, hónap – év között. Az EU zászlaján 12 csillag van, az Olümposzon 12 főisten, a szokásos klaviatúrán 12 funkciógomb. A standard modell 12 alapvető elemi részecskét tartalmaz. Klasszikusan 12 pár agyidegünk van. Izraelnek 12 a törzse, Jézusnak 12 az apostola. 

Adventben ez a félidő, ráadásul a harmadik adventi vasárnap! Máris vagy még csak? Félő hogy inkább máris. Számvetés ideje, megvan-e a teendők fele, vagy legalább folyamatban van? Megnyugtató, hogy nagyon kapkodni nem kell még, bő másfél hét van előttünk, de innen a mögöttünk levő lesz a több. Ha jól használtuk ki, megnyugodhatunk, ha sok teendő maradt akkor fokozódó feszültséggel.