civilizált

Egy férfi a kerékpárút szélén állt és könnyített magán. Szép komótosan. Majd kétkerekűjére ült és kerekezett tovább. Magyarázatul annyit jegyzett meg, hogy lebomlik.

El is merengtem, hogy ez így akkor rendben van, vagy talán mégsem? Végülis nem a környezetszennyezés a dilemma, maga a folyamat meg természetes, emberi dolog. Viszont számos dolog természetessége ellenére sem tartozik a nyilvánosságra. Talán ez a civilizáció egyik lényege, és ez nem feltétlenül képmutatás vagy prüdéria. 

Ami személyes, az személyes. Kinek hol a határ, de valami azért van. Nem mintha szégyellni kéne biológiánkat vagy egyébként bárkit meglepnének élettani folyamataink. Kisgyerekkorunkban rácsodálkozunk, aztán tudomásul vesszük és nincs ezzel gond. Többnyire. Ezzel együtt felnőtteknél kell egy oldott hangulat, hogy eljussanak a pisi-kaki viccekhez, tematikához. Ahogy nem is szagolgatjuk egymást, mint némely állatok. 

A közszemérem inkább csak megsértése kapcsán kerül szóba, a büntetőjogi kategóriában. Egyébként valami erkölcsi norma, közösségi hozzáállás egy viselkedéshez. Koronként és közösségenként változhat, sőt személyenként is eltérhet az érzékenység. Ezzel együtt viszonylag konkrét konszenzus van, aktuálisan mi illik és mi illetlen vagy akár megbotránkoztató. 

Közösségeikben, köreinkben jó megérezni, adott esetben tisztázni, mi fér bele. Egyik helyen még elmegy a vulgaritás, szókimondás, máshol ugyanarról csak eufémizmusokkal, utalásokkal ajánlott beszélni, esetleg sehogy. Van olyan is, ahol szinte elvárás a durva megnyilvánulás, ott így kell. Ha ezekbe a körökbe akarunk tartozni, érdemes alkalmazkodni a szokásokhoz.

Morálisan vajon van-e eltérés a cizellált és egyszerű megnyilvánulások között? Érdemes funkcionálisan megnézni, mit szolgál a finomkodás és mit a nyersesség. Hárítástól a feszültségoldásig, szofisztikáltság megjelenítésétől az őszinteség kinyilvánításáig. Mindennek lehet értelme és akár jogosultsága is. Nomeg úgyis bejátszik az aktuális hangulat, feszültségszint, hierarchikus felállás, nyilvánossági mérték, stb.  Az ott és akkor relevanciája különbözhet a máshol és máskor történő megnyilvánulástól.

Viselkedhetünk tehát többféleképpen, és a többiek hasonlóan, sőt ajánlott annak lenni megfelelő következetességgel. Próbáljunk hűek maradni magunkhoz és alkalmazkodni az illemhez is. Gyakran sikerül, olykor meg nem. Korántsem biztos, hogy egyszeri elcsúszásból általános következtetés vonandó le, tendencia esetén viszont mérlegelhető. 

Mindezzel együtt azért lehetőleg ne vizeljünk nyilvános helyen...

ragyogás

De fölragyog majd az igazság napja számotokra, akik nevemet félitek, és sugarai gyógyulást hoznak. Mal 3,20a

Érdekes összefüggés lehet az igazság, a félelem és a gyógyulás között. Sokféle képletet kitalálhatunk e három ismeretlen kapcsolatára, főleg hogy az igazság nem önmagában, hanem az igazság napjában jelenik meg. Bármit is jelentsen ez – azzal együtt hogy elég konkrétan hangzik és Malakiás bizonnyal konkrétan is gondolta. 

A szövegből úgy tűnik az igazság (napja) hoz gyógyulást, aminek megvan a helye, merthogy akad némi nyomorúság eme árnyákvilágban. Azért is találó az árnyékvilág, mert itt nem az igazság (szolgáltatás) napjáról mint 24 óráról van szó, hanem az igazságosság/megigazulás napjáról, mint égitestről. A napsugár meg mégiscsak minden élet forrása, gyógyító erővel is bír.

Azonban ez nem egy univerzális napkelte, a kiválasztottaknak szól. Peremfeltétel, hogy tudjunk Isten nevéről és féljük azt. Ismerjük a fóbia fogalmát, a mindennapokban is használjuk. Az ijedtségen, félelmen túl tiszteletet is jelent, egy nálunk nagyobbhoz, erősebbhez való viszonyt. Valami elismerés is van benne, tudjuk a helyünket a hierarchiában. 

És ez lehet az igazságosság kiindulása is, tudjuk a helyünket és a másikét is. Nem aktuális erőviszonyként, ahogy visszaélhetnénk a hatalmunkkal, hanem Istenhez, a nálunk nagyobbhoz képest, amikor a mi kis hatalmunk egymás között elenyésző. Illetve eszközzé válik, és éppen „a nagy hatalom nagy felelősséggel jár”. Az erőnk nem bántásra szolgál hanem védelemre. Hogy őrizzünk és műveljünk, a világot meg egymást is. Mi más értelme lenne egy hierarchiának, igazságosságnak, rendnek?

Valóban kell némi ragyogás, megvilágosodás ennek megértéséhez. Hiszen magunktól saját játékainkat, játszmáinkat műveljük, örülve minden kis sikernek, győzelemnek. Érezve közben, hogy ez nem az igazi, de hát ezt ismerjük, ebben élünk. Pont félelmünk, ijedtségünk, tiszteletünk lehet egy ilyen megértésnek az alapja. Mikor merünk félni, nem tagadjuk. És hirtelen merünk igazságosak is lenni, mint egy nagyobb rendet megértve. Így gyógyíthatunk és gyógyulhatunk. 

Zsúfolt

Komoly feszültségforrás, amikor zsúfolt az életünk. Amikor többnek kéne beleférni, mint ami kényelmes, komfortos vagy legalább problémamentes. 

Nem szükséges, hogy nagyon sok teendőnk, feladatunk, elfoglaltságunk legyen, elég ha kettő üti vagy szorongatja egymást. Nem érünk oda időben vagy épp nem tudunk elég korán eljönni. Így mindkét esemény feszült lesz, nomeg mi is. Ha meg több hasonló helyzet követi egymást eléggé zaklatottak is maradunk. Ráadásul akad, hogy számos feladatot kell koordinálnunk, akár komoly logisztikával és mindenképpen veszteségekkel. 

Lehetne okosságokat mondani, hogy jól kell szervezni, annyit kell vállalni, nem kell vele foglalkozni stb. Ezek egy része utólagos okosság, másik valamiféle hozzáállást, praktikusan lazaságot javasol, sőt kér számon rajtunk. Mivel nem csak mi szervezzük az életünket, nem csak rajtunk múlik. Ami a miénk, az számon kérhető rajtunk, sokszor azonban mások vagy simán a körülmények sokkal inkább meghatározóak. Persze kezelnünk kéne a másokat meg a körülményeket, ez azonban már egy nagyon sok tényezős rendszer. Kibiceknek lehet egyszerű, ha csak egy-két dolgot veszünk figyelembe, mindjárt triviális. Egy jó közhely mindenre megoldás.

A hozzáállást számonkérni szintén kényelmesnek tűnik kívülről, miért ne állnánk hozzá lazán? Mondjuk azért, mert fontos dolgokról van szó, több fontos dologról. Ha egyik érdektelen lenne, mindjárt nem is lenne konfliktus. Node valamiért fontos, nekem, valaki másnak fontos aki viszont szintén fontos nekem, valamilyen jelentős következmény miatt, stb. Csúnya lenne, ha nem felelősen foglalkoznék fontos dolgokkal. 

Van-e hát megoldás életünk zsúfoltságára? Talán két tudatosítás segíthet. Egyrészt tudatosítani, hogy ez van. Amennyire lehet, érdemes objektíven ránézni, mérlegelni a lehetőségeket, levonni esetleges tanulságokat, ha volnának. Nem személyes a helyzet, maga a világ működik így. Másrészt tudatosítani, hogy most ez van. Általában átmeneti állapot, belefér ha most simán a túlélésre játszunk. Elég az aktuális minimum, a lehetséges maximum meg majd jobb időkben. 

Úgyhogy valószínűleg nincs frappáns feloldás, megfejtés, csodaszer. Miért is lenne? Ezzel együtt azért fejlődhetünk a szervezésben, vállalásban, hozzáállásban. Tapasztalati úton, hogy túléltük és hogy hogy is éltük túl az eddigieket. 

sérülés

Sérülésem van, betegségem, hiányom, nem vagyok teljes, kerek. Úgy tűnik egyre nagyobb mértékben. Így aztán ki is lógok a sorból, legalábbis ránézésre és a saját kis mintavételem alapján. A többiek mind egészebbnek tűnnek.

A sérülésemmel kell foglalkozzak. Az egy dolog, hogy feltűnő, megkülönböztet. A leglényegesebb részem ez a kiesés, akkor is az lenne, ha nem látszana. Merthogy egy jelentős részem nem működik – egyáltalán nem, vagy nem úgy, nem rendesen. Ennyivel kisebb, gyengébb vagyok, azzal együtt, hogy még a beteg részt is cipelnem kell. Igazságtalan ez.

Az egészséges részemmel kell foglalkozzak, erre építhetek. Merthogy ezzel is elboldogulok, valahogy, sőt ezzel kell boldogulnom, erre számíthatok, ha egyáltalán. Ha ez elég jó, elég lesz. Vannak nálam kisebbek, az egészséges részem önmagában nagyobb náluk. Szépen elkerítem, leválasztom a sérülést, vigyázok a határra, hogy ne terjedjen tovább. Ez simán megy, egyébként meg folytatom, ahogy eddig, meg ahogy lehet. A nagyobb részem egészséges, ez a lényeg, az elbírja.

Csúnya is a sérülésem, messziről látszik. Persze van sérülése másnak ki, de nem ilyen, nem ekkora. Mások sérülése apróság az enyémhez képest. Ők  jól megúszták. A többség meg sértetlen, hibátlan. Nekik könnyű, nem fáj, nem viszi el az energiájukat, bezzeg én az érzéketlen meg túlérzékeny részeimmel alig találom az egyensúlyom. 

Viszont szép is így, színes, egyedi. Nem is gondoltam, hogy tudok ilyen színes lenni. Megvan az ára, de magában több, mint amit a többiek elértek. Persze nem kevés erőforrásomat viszi el a saját állapotom fenntartása, tudatos kezelése ennek a hiánynak vagy többletnek, mikor minek nézem. Mert kieső funkcióként és erőforrásként hiány, akadályként, teherként többlet. Színességként meg akár büszke is tudok lenni rá.

A sérülésem nélkül nem lennék egész, ha elvennék, hiányozna. Viszont sérülés, így nem vagyok egész, egy részem nem úgy az enyém, mint a többi egészséges. De valahogy mégiscsak. Egy állandó feszültség, érzékenység, fenyegetettség, amiben már sok munkám van. Ahogy eddig kezeltem és ahogy folyamatosan kell. Talán nem megoldásom, csak dolgom van vele, bár ez inkább biztos. Viszont talán lehet megoldás is, miért ne lenne… 

Tekintély

 Ha meggyőzőek szeretnénk lenni, jól jön egy tekintélyre hivatkozás. Valami olyanra, amit többnyire elfogadnak, értékelnek, nomeg jól is hangzik. Számos ilyen tekintélyszemély/tekintélytárgy lehet, szakértőtől egy tudományágig, személyes ismerőstől a celebig. Gyakran csak úgy általánosan kijelentve: a pszichológusok/fizikusok/kőművesek szerint… Mindegy, hogy ténylegesen vajon hány fogorvos/szakács/pedagógus véli ezt tényleg így.

Kedvenceim, mikor a Bibliára hivatkoznak. Vagy úgy általánosságban említve, hogy az is azt mondja, vagy olyan idézetet tulajdonítva a könyvnek, ami egyébként nincs is benne. Persze azért a Bibliában sok minden megvan, olykor az ellenkezője is, elég jól lehet mazsolázni, hogy egy nekünk tetszőt kiragadjunk. Onnan már nem számít az részlet elhangzási körülménye, a szövegkörnyezet, bármilyen tágabb összefüggés, hiszen nem is ez a cél. Csak illusztráció kellett, hogy nekem van igazam, és lám, meg is van. Az sem baj, ha tulajdonképpen nem is arról van szó.

Másik aranyos, amikor kijelentik, bibliai a hivatkozott rész, de azt eltorzították/félrefordították vagy az egyház (bármit jelentsen is ez) direkt félrevezet e téren. Nem merül fel, hogy kábé piaci helyzet van, versengő felekezetekkel és tanításokkal, ahol a triviális tévedések hamar kiszűrődnek. Hogy a fordításokat szakemberek végzik, ráadásul több verzió is forgalomban van, nehéz lenne egy (akár direkt) hibát végigvinni minden fordító csoporton és minden nyelven.

Ráadásul a bibliára hivatkozások többnyire valami mellékes vagy részletkérdést emelnek ki, de legalábbis kevéssé egyértelműt. Például van aki a végítélet napjával kapcsolatban kijelenti, hogy téves fordítás, mert nem nap, hanem emberöltő. Valójában nincs egzakt meghatározás a végítélet napjára, hiszen a Bibliában több szerző számos helyen ír erről, most akkor ki az aki téved? Vagy mindenütt ugyanúgy értették félre a kinyilatkoztatást, direkt? Bátorság ezt egy egyébként kevéssé hozzáértő részéről kijelenteni. Szerencsére bátorságban nincs hiány.

Mit kezdjünk hát a tekintélyre hivatkozással? Ha releváns az említés, tényleg a tekintélyszemél/tekintélytárgy lényegét érinti és azzal összhangban áll, akkor vegyük komolyan. Joggal erősíti meg az érvelést. 

Ha azonban csak egy mellékes utalás, egyébként sem különösebben lényeges és súlytalan, hatásvadász vagy erőltetett, inkább gyanakodjunk a fő állításokkal kapcsolatban is. És ha belefér, nézzük meg az egyéb hivatkozásokat, gyakran azok is mondvacsináltak. Érdemes azzal kezdeni, amihez értünk is, ott hamarabb észrevesszük a kilógó a lólábat. 

párság

Találkozok és foglalkozok is párokkal. Mindig élmény. Általában kihívás, nem elsősorban nekem, inkább nekik. Hiszen a legtöbbször van valami gond.

Egy sajátos helyzet párt alkotni, mert tényleg alkotás. Valami olyat akarunk létrehozni, ami egyszerre kettő és egy. Kicsit a kör négyszögesítése. Ehhez a kört sarkosabbá, a négyszöget íveltebbé tehetjük, így már egyik sem az eredeti, közelebb áll a másikhoz, miközben nem az a cél, hogy átvegyék egymás helyét, egymásba alakuljanak. És végig megmarad, melyik volt eredetileg kör és melyik négyszög. 

Úgyhogy a párban lét önmagában kaland, kihívás, miközben előkerülnek egyéb tényezők, mint a megélhetés, a származási családok befolyása, esetleges gyermekek megjelenése, mindazok, amik hatnak ránk. Ezek, az életünk mindennapi gondjai egyénként sem egyszerűek, párként meg felmerülhet, a társammal együtt könnyebb ezekkel megbirkózni, vagy egyedül jobban boldogulnék. Esetleg változik a válasz, mikor hogy látjuk a helyzetet.

Többnyire sok stresszel élünk, sok feladattal, sok konfliktussal, amikkel elég fáradtan nézünk szembe. Ideális esetben és állapotban ezek kevésbé okoznának gondot, valójában azonban számos hibával, félmegoldással, kibúvók keresésével és egyebekkel kezeljük dolgainkat. Egyebek mellett a kapcsolatunkra is igaz ez.

Statikus világban egyszerűbb lenne kialakítani egy ideális párkapcsolatot. Viszont itt előkerülnek váratlan dolgok, pozitív és negatív történések, külső-belső változások. Olykor igencsak kapaszkodni kell, hogy megmaradjunk. Persze hogy van hullámzás, akár durva amplitúdóval. Ha meg éppen nem lenne, bátran értékeljük.

Elismerésre méltó, ahogy a párok küzdenek ebben a gyakran barátságtalan közegben. Olykor egymással is, amik sérelmekkel, sebekkel járnak. A külső fenyegetettség mellett egymásban és magukban is elbizonytalanodnak, amivel tovább nő a feszültség. A kapcsolatok szakító szilárdsága igen sok tényezős rendszerben kerül tesztelésre. 

Ahogy a kapcsolat sokat követel, úgy jó esetben viszont sokat is adhat. Nem giccses halivúdi örök boldogságot, viszont támogatást, kibontakozást, fejlődést, az elvégzett komoly munka elégedettségét. És nem kevés örömöt is nyújthatunk egymásnak, szép és kellemes dolgokat. 

Ha megoldható, nekem szimpatikusabb a kapcsolat, ami elég jó. Nem minden áron és nem öncélként, hanem mint valamivel kellemesebb életforma. Ezért ha menthető, érdemes dolgozni a megmentésén. Vagy legalább korrekten befejezni, ennyit mindkét fél megérdemel.

pásztorság

Az elveszettet megkeresem, az eltévedtet visszaterelem, a sérültet bekötözöm, a gyengét erősítem, a kövérre és az erősre vigyázok; úgy legeltetem őket, ahogy kell. Ez 34,16

A király meg a pásztor feladatai eléggé hasonlítanak a Bibliában. A király a népért van, annak javáért, boldogulásáért. Ahogy a pásztor is. Nem haszonélvezők, akik jól élnek a rájuk bízottakból, hanem azok kiszolgálói. 

Gyakori vélemény, hogy a hatalom eltorzít, a rosszat hozza ki az emberből. Viszont nem mindenkiből, van akiből pont a felelősségtudatot. Akár nyomasztó, ha ekkora hatása lehet egy-egy döntésemnek, tettemnek. Hogy bizalmat szavaznak nekem, sokat várnak, mert sokat adtak. Meg kell feleljek nekik, meg magamnak is.

Aki feladatnak látja a hatalmat, nem kiváltságnak, általában a rá bízottakkal törődik. Mert a hatalom az, hogy ránk vannak bízva emberek. Kire mennyi, a vezetési szinttől függ. Meg kell szelídíteni a mieinket, mivel felelősek vagyunk értük, és mivel megszelídítettük őket, már felelősek vagyunk értük. A hierarchiában a felettünk levő számon kér, mi számot adunk, viszont leginkább az alattunk levőknek tartozunk. 

A klasszikus lineáris hierarchia persze nem teljesen működik, talán néhány parancsuralmi rendszerben maradt meg leginkább. Egyszerű döntési sorrendek, egyirányúak. A vezetők ma ki vannak szolgáltatva a felettük és az alattuk levőknek is. Sok szerep és helyzet kavarodhat az életünkben, mikor mennyire vagyunk kiszolgáltatottak vagy irányítók. Mindig az van hatalmon, aki nagyobb hatással rendelkezik az adott helyzetben. 

Persze a hatalomnak megvannak eszközei, „nem ok nélkül viseli a fegyvert”, de ezek bölcsen használandók. Egy felelős hatalom nem él vissza eszközeivel. Az ilyesmi szerepzavar, bizonytalanság vagy sima önzés jele. Esetleg a félelem megnyilvánulása, amiért nem jól végezte feladatát és tart a számonkéréstől.

A hatalommal célja eredendően a szolgálat, javítás, gyógyítás. A jó rend képviselete és elősegítése. A jó király szociálisan érzékeny és emberbarát. Ahogy az ember feladata a világ művelése és őrzése, úgy a hatalmon levőké ugyanez a rá bízottak tekintetében.

szárazság

A száraz november elég jól ismert és kiváló kezdeményezés. Egy kihívás, ami felfogható a készülj, alkalmazkodj jegyében. Próbáljuk ki, hogy bírjuk a szárazságot. Egy hónapot alkohol nélkül éppen csak túlélünk vagy inkább átéljük és megélünk? A helyzetekben, kapcsolatokban alkohol nélkül részt véve változik valami? Összeszedettebbek, figyelmesebbek leszünk, esetleg szorongóbbak és esetlenebbek? Érdemes tudatosítani az alkohol és annak hiánya reánk gyakorolt hatásait, bár ezt a legtöbben persze megteszik. 

Egy hónap nagy idő. Az már nehezen megy erőből, fogcsikorgatva, és ez nem is cél. Sokkal inkább a tapasztalat, főleg magunkról. Okoz-e gondolt az absztinencia, mikor, meddig, mennyire? Avagy hoz-e javulást, miben, hogyan? Akad-e valami érdekesség, meglepetés a hónap során? 

A készülj, alkalmazkodj azért is illik ide, mert adódhatnak alkohol nélküli időszakok. Általában valami bajhoz kapcsolódóan, akkor pedig jó tisztában lenni, hogy e téren is van-e teendőnk, vagy elég csak a bajjal foglalkozni. Ne érjen minket vagy másokat meglepetésként, ha az alkohol is tényező, amit figyelembe kell venni. Még mindig jobb, ha számolunk vele, mintha nem, de kellett volna. 

Valamint a hónap gesztus is lehet azoknak, akiknek nagyobb gond a harminc száraz nap. Biztatás feléjük, nomeg nem ingereljük őket, ne legyen nekik akkora kísértés. Együtt csináljuk, mindegy kinek mekkora erőfeszítés. Legyen tömegsport, a közösség ereje adja a lendületet, ne az egyéni kiválóság és teljesítmény versenye legyen. 

Mi van még e téren? Biztosan sok minden. A lényeg, hogy használjuk és használjuk jól, épülésre, gyógyulásra, közösségre, tapasztalatra. Értünk van ez a hónap.