Ez leginkább egy konzultációs blog.
Tájékoztatásként a névjegyem és a szolgáltatás leírása, hogy mégis ki vagyok és mit kínálok.
Amennyiben úgy érzi, szüksége lenne némi támogatásra, segítségre, közvetítésre, kapcsolati- vagy egyéni- vagy függőséggel kapcsolatos konzultációra, hasznos lehet az elérhetőségem. Sokat számít, ha nem egyedül küzd...

2024. december 3.

A világgal

Ez elvileg egy segítés, konzultáció témájú oldal. Mit keresnek itt mégis társadalmi, környezeti meg egyéb témájú dolgok?

Hát, ebben a világban élünk. És ennek a világnak az állapota hatással van ránk. Lehetünk-e jobbak, jobb állapotúak, mint a világunk? Gyógyulhatok-e egy ugyanolyan beteg és betegítő környezetben? Ha jobban érzem magam és a világ körülöttem nem változik, valós-e a jóllétem?

Azért szögezzük le, a világ nem eredendően és direkt rossz, nem az ellenségünk. Azt látjuk, hogy sok szempontból romlik. De javulhat(na) is, vannak jó tendenciák és lehetőségek. Léteznek értékek, akár az alapvető emberi értékek, melyek az Európai Unió megfogalmazott értékei, de fellelhetők ezek a Bibliában és számos egyéb forrásban is. És érezhetjük, hogy ezeket az értékeket akarjuk megteremteni, megtartani, erre szükség van. Megtalálva a helyünket a egy olyan társadalomban, közösségben, ahol számítanak ránk és számíthatunk a többiekre, ahol van kibontakozás és fejlődés, szabadság és méltóság. Megtalálva a helyünket a teremtett világban is, melyet művelünk és őrzünk, nem pedig kizsákmányolunk és uralkodunk rajta, melytől nem kell félnünk és melynek nem kell félnie tőlünk, viszont kölcsönösen elismerhetjük egymást. 

Ez a mi világunk, nincs másik. Felelősek vagyunk érte, ezért is kell egy korrekt viszonyra törekednünk. Jólléte a jóllétünk, szenvedése és sérülése szintén a miénk is. Ha jobban lesz, mi is jobban leszünk.

És ezen, a világon túl van dolgunk magunkkal, saját szenvedésünkkel és sérülésünkkel, minden korlátunkkal és lehetőségünkkel. Félelmeinkkel, hibánkkal, tévedéseinkkel, csalódásainkkal – meg hogy ezek mennyire határoznak meg minket. Kapcsolatainkkal, múltunkkal és jövőnkkel, végességünkkel és végtelenségünkkel. 

Szóval van dolgunk kívül-belül – de ez nem „vagy”, hanem „és”. 

2024. december 1.

Ragyogás

Kelj fel, tündökölj, mert eljött világosságod, rád ragyogott az ÚR dicsősége. Ézs 60,1

A lumineszcencia a nem termikus eredetű fénykibocsátás, vagyis a nem meleg dolgok fénylése. Kémiai, biológiai, számos ilyen világítás, tündöklés lehet. Aktuálisan fotolumineszcenciáról lehet szó, mikor fény hatására világítunk. Ez lehet fluoreszkálás, mikor azonnal, vagy foszforeszkálás, mikor később ragyogunk a fény megtapasztalását, behatását követően.
A Biblia szerint úgy tűnik, alapvetően minden „visszaverődés”, fényre-fény reakció, Isten elsődleges ragyogása hatására tündöklünk előbb vagy utóbb. Már ha nem nyeljük el a fényt. Vagy direkten is tükrözhetnénk, de azért ilyet állítani erősen nagyképűség lenne, ki merné azt mondani, hogy tükröz egy Istent?
Isten dicsősége viszont gerjeszt, energizál, feltölt minket, így tudnunk világítani. Hiszen hogy máshogy? Mink lenne, amit nem kaptunk, honnan lenne energiánk, ha nem áramlana felénk? Többet-kevesebbet elnyelve, szétszórva azután valamennyit mi is kibocsátunk. Ez már nem az eredeti, de nem is annyira más. A mi fényünk, nem tőlünk ered, de mégis közünk van hozzá, rajtunk is múlik.
A világosság jó, ez az első megállapítás a teremtésben. És azóta is van világosság, koronként és helyenként változó mértékben. Ez a mérték rajtunk is múlik, mennyit sikerül előbb vagy utóbb kisugározni, felragyogni, megtündökölni. Nem kell spórolnunk. Isten ragyogásából, dicsőségéből bőven van utánpótlás.

2024. november 18.

Száraz

Túl vagyunk a száraz november nagyján, de azért van még hátra. 

A szárazság olyan aszott dolog, nem valami lelkesítő. Láttuk a nyarunk végét, kemény dolog egy szárazság. Olyan élhetetlen. Pedig pont azon dolgozunk, hogy élőbb, nyitottabb, tágabb legyen az életünk. Sokféleképpen állhatunk hozzá. 

Lehet veszteségként, fogcsikorgatva és számolva a hátralévő időt. Sajnálva magunkat, a hiányra figyelve, nagy nehezen kibírva. Nem nagyon remélve, hogy bármit is változtat, hisz volt már ilyen. 

Lehet nyereségként, számolva a megspórolt pénzt, időt, feszültséget, folyamatosan kalkulálva profitunkat. Racionálisan győzködve és igazolva magunkat, mennyivel rentábilisabb így. És elhatározva, ezen túl is spórolunk. 

Lehet erőből, teljesítményként. Megcsináljuk, megmutatjuk. Jó esetben sikerül, elégedettek és büszkék vagyunk, bebizonyítottuk. Aztán ha ez túlzottan megnyugtat, folytatjuk ugyanúgy.

Lehet kihívásként, kíváncsian. Hogy reagálunk, mit érzünk, mi változik, mi derül ki? Így is lehet élni, működni, talán nem annyira nehéz. Akár érdekes is lehet, mi kerül elő egy aszályban a meder aljáról… 

Lehet szabadságként, nem kell ezzel foglalkozni, legálisan lehet elhárítani az alkoholos alkalmakat és új lehetőségeket találni. Nyitottabb, tágabb lesz a világ, ha kivesszük belőle ezt a részt és annyi mással töltjük meg. 

És még számos módon állhatunk a szárazságunkhoz. Ráadásul egyszerre. Hol sajnálva magunkat, kívánva az alkohol előnyeit, aztán akár pár perc múlva már büszkén vagy szabadon. Párhuzamosan fut bennünk számos narratíva, mikor melyik lesz hangsúlyosabb. Befolyásolva aktuális fáradtságunktól, hangulatunktól, környezetünktől. Ahogy minden mással is vagyunk. 

Mérlegelni kell hát, mit is szeretnénk, hogyan akarjuk. Figyelembe vége tulajdonságainkat,  lehetőségeinket és korlátainkat, helyzetünket, környezetünket meg számos tényezőt. Majd kialakítani valami tervet, lehetőleg reálisat, támaszkodva mindarra amire lehet. Akár másokat is ide értve, de még valami segítség kérés is szóba jöhet. Egyre kevésbé ciki. 

És jön az építkezés, olykor napsütésben, olykor esőben, akár viharban. De tudjuk, az építkezéshez a szárazság a legjobb… 

2024. november 4.

Amortizáció

De az ő ígérete szerint új eget és új földet várunk, amelyben igazság lakik. 2Pét 3,13


Valami csúnya világégés felvázolása után hangzik ez el, ahol „az egek lángolva felbomlanak, és az elemek égve megolvadnak”. Vélhetően ezt kétezer éve másként képelték el, mint mi most, hiszen mi láttunk olyan „tüzeket”, ami akkor csak halvány fantázia volt. 

A lényeg persze, hogy teljesen leamortizálódik a földünk, legalábbis igencsak életidegenné válik számunkra. Esetleg életidegenné tesszük magunknak. Talán természetes is aktív hozzájárulásunk az Úr napjához, a legtöbb rossz dologban tevékenyen részt vettünk. Hiszen nem az igazság szerint járunk el. 

Lesz egy új ég meg új föld. Esetleg a maradék, leamortizált lesz ez, olyan amilyen. De mindenképpen új, ha nem is feltétlenül jobb. Nem az a lényeg, hogy az új világ szebb lesz. Vagy kényelmesebb. Esetleg bolond-biztos, amit nem lehet tönkretenni.  Bár vannak erről is képek, különösen a Jelenések könyvében, de Péter nem jelzi az új világ idilli voltát. Viszont igazság lesz, ott lakik. Alapvető, elemi tényező lesz a δικαιοσύνη, az igazságosság. 

Aktuális világunknak nem ez a lényege, ami nagy hiányosság. Pedig ha hozzáadnánk ezt az elemet az egyébként elég jó kis világunkhoz, lehet nem is kéne új. Meg nem lenne ilyen állapotban eredetileg jól kitalált világunk, társadalmunk meg biztosan jobb bőrben lenne. Megoldanánk világunk amortizációjának kérdését, amit csak együtt és csak igazságosan lehet, ami nem ilyen, az nem megoldás. Ahogy számos más, aktuálisan égető problémánk sem így nézne ki. Mindezzel együtt persze maradna teendőnk, feladatunk, de mégiscsak más lenne a hangulat.

Félő, hogy még a régi, igazságtalan világban vagyunk, annak igazságtalan részeiként elemeiként, így nem marad más, mint várni. Előbb a véget, aztán – akinek esetleg összejön – az új világ felépítését. 

Mindezzel együtt mégsem az amortizálás aktuális feladatunk, hanem az őrzés és gondozás. Akár egy kis igazságosság becsempészése az új világ ízelítőjeként.

2024. október 31.

Határátlépések

határtlépés
Határátlépéssel egy új világba kerülünk. Merthogy az igazi határok lényegében világokat választanak el.

Nagy élményem volt egy kirándulás során, hogy az erdő szélén sétálva egy nyílt térben egész más a hangulat, mint ha pár lépésnyit belépek az erdőbe. Hirtelen nincs tűző nap, viszont fákkal tele zsúfoltság van. Másra kell figyelni, másként kell közlekedni, viselkedni. Megfordulva még látszik az előző világ, de én már a másikban vagyok.

Hétköznapi dolog ez, csak akkor nekem élmény volt. Pedig hát sokszor megyünk be egy épületbe, csatlakozunk egy társasághoz, megteszünk vagy kimondunk valamit. A világ folyton változik, mi ebben mozgunk. Rutinnal, akár odafigyelés nélkül. Néha szorongással, máskor örömmel lépünk át.

A határátlépés egyik jele, mikor azt mondjuk „nem kellett volna” vagy „ideje volt már”. Ha nem lehet visszacsinálni, akkor valami új világba kerülünk, ahol már ez van. Megtörtént amit tettünk, kimondtuk amit mondtunk, teljesen élesen látszik az előtte és utána.

Visszanézve így alakul a világunk. Mi alakítjuk és mások alakítják, hasonló átlépésekkel. Hatunk egymásra és már nem lehet olyan, mint a hatás előtt vagy nélkül. Vissza lehet menni a mezőre, de már bennünk van az erdő tapasztalata. A határátlépés megtörtént. Az élmény, olykor pozitív, máskor negatív, de velünk marad.

Az átlépések alapján választhatunk világot, milyenben/melyikben szeretnénk élni. Már a rendelkezésre állók közül. Melyik hangulat, adottság komfortos nekünk, zsúfolt vagy tágas, verőfényes vagy árnyékos? És mozoghatunk is a világok között, de azok mindig elválnak. Az egy világunk kisebb világokból áll, kisebb-nagyobb határokkal. Valami fraktál lehet ez, kicsiben ismétlődő mintákkal. Nem átmenetek vannak, hanem kisebb-nagyobb határátlépések.

Fizikai, lelki, szociális életünk is ezekből tevődik össze. Izgalmas keresni a mintát, saját mintánkat. Ha otthonossá válnak a kis világok, akár átjárhatóvá, otthonossá lesz nagyobb világunk is.

2024. október 27.

Száraz November

száraz november
Lassan itt a november, és bár az október elég száraz volt, a november még inkább az lehet. 

Már hagyománynak tekinthető kihívásról van szó. Hiszen a mérsékelt, társasági fogyasztóknak is kihívás egy hónapig absztinensnek lenni. Akinek meg gondja van valamilyen szerrel vagy szokással – országunkban jellemzően alkohollal –, annak bizony komoly próbatétel. Figyelni, tudatosnak lenni, abbahagyni a megszokott viselkedést. Fegyelmet, energiabefektetést kíván ez.

Egy hónap hosszú idő, akár egy szokás is beépülhet vagy leépülhet 30 nap alatt. Ami eleinte nagy kísértés, komoly vonzerő, akár sóvárgás a hetek során mégiscsak elkezd kopni. És jönnek a tapasztalatok, hogy van élet, akár elég jó minőségű élet is a szer nélkül. Egyre kevésbé kell erőből megállni, eldönteni, szabályozni. Már más is bejut a gondolataink közé, nem csak a kívánás, kissé kijjebb nyílik a világ. Szabadabbak leszünk, új dolgokkal próbálkozhatunk. Márcsak azért is, mert a szerhez kapcsolódó tevékenységek ideje, energiája, költsége felszabadul. 

Egy hónap már teljesítmény. A végén meggondolható a hogyan tovább. Mennyire nehéz fenntartani elért eredményeinket, mennyivel érezzük jobban vagy rosszabbul magunkat, megéri-e? És ha igen, mi kell hozzá? Ha nem maradunk absztinensek, a tapasztalat akkor is megmarad, hogy milyen volt, hogy sikerült. Melyik része volt nehéz és mi ment simán. Egy hónapot megérhet egy ilyen tapasztalat. 

2024. október 14.

A tudás végessége

Meghatározó kiábrándulás, mikor találkozunk a végességgel. A végesség tudása szembesít a tudás végességével is. 

A sokat hivatkozott Dunning-Kruger hatás az az élmény, mikor ismerkedünk valamivel, és igen kis belekóstolás esetén is nagyon magabiztossá válunk. Grafikusan ábrázolva igen hamar eljutunk a hülyeség hegyére – ami ráadásul a csúcsot mutatja határozottságunk mértékében – és jó esetben szembesülünk végességünkkel. Aki nem szembesül, az magabiztos maradhat és látjuk ahogy hozzáértés nélkül is tudja a tutit. A realistább többség viszont észreveszi korlátait és visszazuhan a bizonytalanság és csodálkozás szakadékába, és szép lassan építkezve növeli tudását. Ez a felépített tudás már jóval cizelláltabb, viszont nem is olyan magával ragadó, viszont határozottsága megalapozott.

Pedig a mindentudás kellemes. A többiek lenézését megengedő felsőbbrendűségen túl kapunk egy érthető és kiszámítható világot. Mindennek értelme van, és ezt az értelmet mi értjük – még ha csak valami részterületről van is szó. Ez egy komoly biztonságérzetet nyújt. Agyilag hiába tudjuk, hogy nem tudhatunk mindent, érezhetjük úgy, hogy ami számít azzal képben vagyunk, a többi meg miért is érdekelne? Nagyvonalúan eltekinthetünk természettudományi, társadalomtudományi, művészeti, vallási, filozófiai műveltségünkön túl a közösségünk vagy családunk aktuális dolgainak ismeretétől. 

Lehet megnyugtató a tudatlanság is? Bele lehet nyugodni, meg hát muszáj, de akár ösztönző is lehet, ha nem irigységet érzünk, hanem motivál minket a nálunk tájékozottabbak ismerete. Nem saját – aktuális – határunkat, korlátozottságunkat látjuk, hanem a mások által megmutatott lehetőséget. És eldönthetjük, szánunk-e időt, munkát, energiát ez irányú fejlődésünkre, vagy ugyanezt másra fordítjuk. 

A lényeg talán, hogy gazdálkodjunk bölcsen a tudásunkkal is – végességét figyelembe véve gondoljuk át, mit és mennyire akarunk tudni. Bármi lehet jó, minden tudás lehet hasznos, és jól érezhetjük magunkat annak korlátozott voltával is, ha tényleg magunkévá válik.

2024. október 1.

Irgalom atyja...

A Biblia kinek mit jelent, de hátha akad benne valami aktuális vagy nekünk is szóló. Nem túlzott belemagyarázással… 

Szeret az ÚR, azért nincs még végünk, mert nem fogyott el irgalma: minden reggel megújul. Jsir 3,22-23a

Fura szó az irgalom. Erős vallásos felhangja van, „normális” beszédben igen ritkán használt manapság. A szótárak szerint jelent együttérzést, szolidaritást, (bűn)bocsánatot, szánalmat,  mindenesetre a szeretet, hűség, jóság fogalomkörhöz tartozik. 

A kegyelemmel szintén rokon, egy meghatározás szerint „az irgalom azt jelenti, hogy Isten nem büntet meg a bűneinkért, bár megérdemelnénk, míg a kegyelem azt, hogy Isten megáld minket, bár nem érdemeljük meg”. Más meghatározás szerint „A görög eleos (irgalom) főnév mindig a bűn következményeként megnyilvánuló fájdalomra, nyomorúságra és ínségre irányul; míg a charis (kegyelem) magára a bűnre és vétekre. Az egyik enyhet hoz, a másik megbocsátást, az első orvosol, gyógyít, segít, míg a második megtisztít és megújít.”

Noszóval mi is ebből a lényeg? Mindenképpen az élmény. Amikor nem arról van szó, hogy én milyen vagyok (általában persze nem (elég) jó) –, hanem arról, hogy a másik tőlem – és állapotomtól, minőségemtől, teljesítményemtől stb. – függetlenül jó és az is marad irányomba. A viszonyunkat a másik hűsége, pozitív irányultsága határozza meg, azzal együtt, hogy nem idealizál minket, nem tesz úgy, mintha olyanok lennénk, amiként kezel. De mégis úgy kezel. 

Bátorítás ez, amitől persze a nehézségeink, teendőink és felelősségeink, fájdalmaink és kiábrándultságaink megmaradnak – de meg tudjuk látni az irgalom megnyilvánulásait is. És jó, ha nem csak Isten megnyilvánulásaiban, hanem embertársaink felől is érzékelünk ilyet, az mindig erőt ad. Hát még, ha magunkban is tetten érjük… Hiszen irgalmasnak lenni is élmény…