Hevület

Nem hevült-e a szívünk, amikor beszélt hozzánk az úton? /Lk 24,32

Hevület, intuíció, benyomás, megérzés stb. Nem mindig könnyű megtalálni a fogalmat, jelzőt arra, amit érzünk. Merthogy sokszor érzünk valamit, jót vagy rosszat, már amennyiben ez egyáltalán így kategorizálható. Vannak direkt érzés-listák, százas nagyságrendű érzéssel, esetleg színesen, valamilyen alakzatba rendszerezve, ezek jelzik milyen árnyaltan is ki tudjuk fejezni magunkat. Nyelvünk gazdagságán túl az érzelmek gazdagsága is látszik. És van, hogy itt sem találjuk, amit aktuálisan érzünk.

Az érzelmeknek általában valami viszonyt jelentenek. Külső-belső tényekhez, dolgokhoz, jelenségekhez, eseményekhez. Itt aktuálisan Jézus beszélt a tanítványokhoz, ettől hevült a szívük. Mint utólag kiderült, ott és akkor inkább valami furcsa érzés lehetett, amit utólag azonosítanak így. Van hogy később, konszolidált körülmények között jövünk rá, mit is éreztünk volt. 

Vannak hát erős és halvány érzések. Az erőseket, egyértelműeket könnyen elkapjuk, megragadjuk, azonosítjuk. A halványak, bizonytalanok nehezebben tetten érhetők, pedig ugyanúgy érvényesek, valósak. Jó észrevenni ezeket a fakókat, kevésbé harsányakat is, nagy jelentőségük lehet. 

Szóval legyünk érzékenyek, figyeljünk magunkra. Lehet jelentősége a halvány intuíciónak, árnyalatnyi megérzésnek, valami nagyra, jelentősre utalhatnak. Azonban a túlzások is kerülendők, görcsösen kutatva és analizálva magunkat pont az árnyalatok kerülhetik el figyelmünket. Nem könnyű hát éppen megfelelően nyitottnak, érzékenynek lenni. De néha összejön, sikerül azért.

Reménykeltő kezdeményezés

Az ember társas lény, olyannyira, hogy önmagában legfeljebb a vegetatív, állati létformáig jut el, ha egyáltalán életben marad. Vagyis az interakciónak, emberi kapcsolatnak komoly jelentősége van, ami általában kommunikációt jelent, leginkább beszélgetést.

Korunkban az elmagányosodás, a stressz és szorongás, a depresszió, a feszültség növekedése általános világjelenség, mely hazánkat sem kerüli el. Ami egyébként nemzetgazdaságilag is markánsan megmutatkozó veszteséget jelent már csak a teljesítmény csökkenésével, táppénzes napok emelkedésével, megnövekedő egészségügyi ellátás költségével számolva. Ennél jóval összetettebb a káros hatás, ami generációkon átível sőt átadódik.

Az Európai Unió Magyarországot és Ausztriát választotta egy átfogó társadalmi kísérlet célországául.

A két közepes méretű ország szomszédos és számos tekintetben hasonlít illetve különbözik, így az eredmények egyrészt összevethetőek másrészt adaptálhatóak lesznek Európa egyéb országai vonatkozásában.

A várhatóan 2025 őszén kezdődő program lényege a mindenki számára elérhető beszélgetési lehetőség biztosítása. Az egyszerűen hangzó célkitűzést 2026 elejétől kötelező biztosítani és a 2028-as év elején lesz kiértékelve a két éves időszak. Figyelemmel kísérik az egészségi, gazdasági és szociális adatokat, azzal együtt, hogy maga a program is markánsan beavatkozik ezen területekbe.

Magyarországon Pándy Kálmán program néven fut a projekt – ő volt az az ideggyógyász és elmeorvos, aki a támogató környezet és család jelentőségére elsőként hívta fel a figyelmet. A program keretében először az alkalmas szakembereket, a szolgáltatókat kell megtalálni, akikkel lehet majd beszélgetni.

Hazánkban nem reménytelen egy egész országot lefedő szolgáltatás elindítása, hiszen igen sokan végeztek mentálhigiénikus vagy hasonló szakképzést, és a többség nem használja direkten ezen tudását. Több hasonló végzettség is van, ami szóba jöhet, mint coachok, konzultánsok, tanácsadók. Első körben őket kell megtalálni, illetve egy két hónapos hibrid (online és offline) képzésen felkészíteni. Szükséges még számukra intervízió, szupervízió illetve mentori szolgáltatás megszervezése, kommunikációs fórumok valamint szakmai anyagok biztosítása, adminisztrációs rendszer kialakítása. Mindez a háttérmunka nyár végére várható és szeptemberben kezdődhet a hibrid képzés, melynek végén a megyei vizsgaközpontok által kiállított tanúsítvány birtokában végezhető a szolgáltatás. A 2026-tól szolgáltató szakemberek díjazásként várhatón a garantált bérminimum négyszeresét kapják óránként (idén mintegy 8000 Ft), egyszerűsített adóbevallással és adminisztrációval.

Az igénybevétel beutalással történik, azonban mind a háziorvos, mint a családsegítő szolgálat beutalhat, ami egyszeri alkalommal szükséges. Így mind az egészségi, mind a szociális jogosultság érvényesül.

Ezt követően a szolgáltatóval kialakuló kapcsolat határozza meg a találkozások számát, esetleges szünetelés után sem szükséges újabb beutalás a rendszerben már bent levőknek.

A helyiségek biztosítása az önkormányzatokkal együttműködve történik, kihasználva a települések szabad vagy legalább időszakosan szabad rendelői illetve irodai kapacitását. Mivel a beszélgetéshez különleges felszerelés vagy eszköz nem szükséges, ez várhatóan zökkenőmentes lesz, figyelembe véve a program erre szánt forrásait.

A magasabb szintű ellátások, pszichológiai-, pszichiátriai gondozás megerősítése eredetileg nem része a programnak, viszont az előzetes jelzések alapján az Unió vizsgálja a program esetleges ez irányú kiterjesztésének lehetőségét.

Maga a Pándy Kálmán program várhatóan 7-8000 humán szakemberrel kalkulál (legtöbben részállásban vagy csak néhány órában szolgáltatnak), az egyéb adminisztratív és támogató személyzettel együtt 10 000 fő feletti munkatárs várható. Ez önmagában is meghatározó változást jelent gazdasági és foglalkoztatási vonatkozásban, a hatástanulmányok szerint önmagában befolyásolja az országos statisztikákat, különös tekintettel az uniós forrás nagyságára. Az eredmények azonban várhatóan túlmutatnak a költségeken, az ország mentális állapotának javulása termelékenységben, hatékonyságban, számos kiadás csökkenésében többszörösen visszahozza a befektetést.

A két éves próbaidőszak végére cél, hogy a két országban jelentősen javuljanak a szociális és egészségi mutatók. Kedvező tapasztalatok esetén egész Európában alkalmazva ez nagy lépés lenne a leghumánusabb kontinens még nem létező címének elérése érdekében.

/forrás:hgv.webnode.hu/hirek

 *** 
 *** április 1-je után a poszt érvényét veszítette immár 🙁 ***
 ***

Leépülés - érzelmileg

Fizikai, szellemi, kapcsolati leépülésről volt már szó, és nagyon ide tartozik az érzelmi leépülés is. 

Divat az érzelmi intelligenciáról beszélni, joggal, hisz igencsak meghatározó. Nem csak értelmesek vagyunk sapiensként (sőt: homo sapiens sapiens!), bár ezt hangsúlyozza  rendszertani besorolásunk. Viszont az evolúció csúcsán érzelmileg is illik cizelláltnak lenni. Ahogy fejlődünk a kezdetben elemi ösztöneink egyre árnyaltabb és összetettebb érzelmekké válnak. Láthatjuk ezt evolúciósan is, de tetten érhető a kisgyermekek egyszerű reakcióitól eljutva a komoly emocionális dilemmákig.

És ahogy felépülünk, úgy le is tudunk. Biztosan benne van az fizikum, intelligencia és kapcsolatok leépülése is, talán leginkább az utóbbi. Nincs kapcsolat, nincs konfliktus. Pedig kell, hogy szembesüljünk, konfrontálódjunk, ami folyamatos visszajelzés és alkalmazkodási felhívás. Sőt kihívás, ami nélkül csak romlás lehet. Fizikumunk, intelligenciánk és szocialitásunk csak használat közben tarthatja kondícióját, egyébként – talán takarékosságból – minek is maradna formában?

Érzelmeinket az érzelmi feladatoknak megfelelés tartja szinten, ambivalenciák, dilemmák, indulatok meg az alapvető és jóval összetettebb érzelmeink kezelése. Mind a pozitív, mind a negatív érzelmek feladatot jelentenek, elfogadni vagy elutasítani, azonosulni vagy elhatárolódni, felvállalni vagy tagadni, megannyi hozzáállásunk lehet. És mindez bizony gyakran fárasztó, megterhelő. 

Szükséges azonban törődni érzelmeink megőrzésével, gondozásával, hiszen mindenhez kellenek, ezektől érezzük élőnek magunkat. Érzéseink nélkül mit sem ér testi, szellemi vagy kapcsolati jóllétünk. Ha hagyjuk leépülni vagy egysíkúvá válni, az egész világ színtelen lesz. Minden érzelemre szükség van, nem csak a kellemesekre vagy helyesekre. Próbáljuk megragadni az egészet, teljességet, amennyire ez lehet.

ki rekeszt?

Gazdagok vagyunk, akár pazarlóan. Így megtehetjük, hogy lemondjunk emberekről. Olyan emberekről, akik persze nem is emberek, hanem poloskák, élősködők, és szinte végtelen kategóriákat vethetünk fel. Amint az egyik lejárt, jön a következő jelző vagy megjelölés, utóbbi akár szó szerint. 

Pedig mindenkire szükség lenne, arra, hogy mindannyian hozzátegyünk, építsünk, műveljünk, őrizzünk. Igen rossz bőrben levő bolygónk csak együttműködve maradhat barátságos életterünk. Sokak sok erőfeszítését tehetik tönkre néhányak pillanatnyi érdektől vezérelve. Rombolni mindig könnyebb, hamarabb megvan és látványosabb. 

És igaz ez az országokra is. Felépíteni vagy fejleszteni, de legalább megőrizni a nagy rendszereket évekbe telik, számos hozzáértő munkája szükséges. És a rendszereknek mindenki része, hol alkotóként, hol használóként. Esetleg több rendszernek is, mikor hogy. Lehet ez az egészségügy, oktatás, de akár a kisebbnek tűnő fodrászat vagy szemétszállítás. Ahol rendszerek működnek együtt és épülnek egymásra, ott jó rend csak kölcsönös elfogadással, elismeréssel lehetséges. Egy nagy építkezésen normálisan mindenkinek van helye, szerepe. 

„Nem mondhatja a szem a kéznek: »Nincs rád szükségem«, vagy a fej a lábaknak: »Nincs rátok szükségem!«” – legalábbis Pál szerint. Mindenkire  szükség van, egy normális társadalomban is. Ha kirekesztünk valakit, valakiket, maga az egész gyengül meg. Ha felszámolunk csoportokat, foglalkozásokat, hozzáállásokat, az csak összeomláshoz vezethet. A természetben is a fajgazdagság egészséges és rugalmas, minden hiánnyal nő a sérülékenység, kiszolgáltatottság, mesterséges beavatkozások szükségessége. És minden beavatkozás távolít az élhető valóságtól, a műviség egyre inkább szükséges.

És eddig csak praktikum volt, a morált nem is említjük. 

A családokban, közösségekben hasonlóan van. Jó esetben van egy számos tagból álló, szorosabban-lazábban kötődő rendszer. Mindenki az lehet aki, megvan a helye, szerepe. Ami idővel, változásokkal, helyzetekkel akár átalakul. A feladatok, szerepek, kapcsolatok változhatnak, külső-belső igények és szükségszerűségek alakulhatnak. Minél kisebb és/vagy homogénebb egy ilyen rendszer annál sérülékenyebb, kiszolgáltatottabb, akár erőltetettebb. Amint valamiért elveszít a közösség egy tagot, valahogy romlik az egész működés. 

Veszteségek persze lehetnek, például tragikus események kapcsán, nomeg létezik jogos külső-belső önvédelem, de ezek szélsőségek. Az alapműködés az elfogadás, támogatás, odafigyelés. Mind kisebb, mind nagyobb közösségben, hiszen alapvetően együtt tudunk igazán boldogulni. A nagy feladatokhoz pedig mindenkire szükség van, azzal együtt, hogy ki-ki máshoz ért és mással foglalkozik. Sőt pont ezért. 

Nagy feladatok pedig vannak, amik félgőzzel, félrendszerrel nem valósíthatóak meg. A felnőttek épp attól felnőttek, hogy messzebb látnak a pillanatnyi érzelemvezérelt indítékoknál, egyéni érdekeknél. Akár a manipuláción is túlra, a valósággal szembesülve, okosan mérlegelve és együttműködve döntenek, cselekszenek. 

Kirekesztéssel ha nyernénk is valamennyit, de ezért a holnapot áldozzuk fel. A holnaputánnak meg végképp annyi… 

Leépülés - kapcsolatilag

Fizikai és szellemi leépülésünk hosszú távon alapvetően természetes. És talán a kapcsolataink leépülése. 

Viszont egyfajta indikátor is lehet, mennyi élő és potenciális kapcsolatunk van, valamint ezek komolysága, értéke. Általánosságban igaz, hogy annál egészségesebb a személyiségünk, minél több emberrel állunk kapcsolatban. Megfordítva, aktívnak tekinthető ismerőseink számának csökkenése általában nem jó jel. 

Persze kapcsolati hálónk rendszerint változékony, ahogy változik lakhelyünk, munkahelyünk, szabadidős tevékenységünk vagy bármi életvitelünkkel kapcsolatban, óhatatlanul átalakul kikkel és hogyan találkozunk. Ha másik busszal járunk mint eddig, mások lesznek rajta. Jó esetben a kieső találkozások helyett lesznek újak.

Felszínes viszonyok esetén ez zökkenőmentes. Mikor azonban már olyanok tűnnek el, akiket valamennyire megismertünk és ők is minket, akikkel beszéltünk, voltak közös dolgaink, esetleg törődtünk egymással, az hiányként jelentkezik. Ahogy társasági aktivitásunk csökken egyre több ilyen hiányunk lesz. Aztán lassan egyre inkább egyedül érezhetjük magunkat. Meg magányosnak.

Változó, kinek mekkora a társasági igénye, de mintha valamivel többet szeretnénk, mint amennyi van. Vagy sokkal. Akad persze, akinek pont elég vagy akár kellemetlenül pezsgő a társasági élete, ők soknak érezhetik. A többség viszont többet szeretne. 

Számos visszatartó erő lehet, ami miatt kevésbé nyitunk mások felé, mint szeretnénk vagy egyébként jónak tartanánk. Az egyik tényező bizonnyal a kényelem. A másik a félelem, hisz minden találkozás, főleg valami új vagy nem eléggé bejáratott, rizikóval járhat. A szégyen, önértékelési dilemma is visszatarthat. És számos valós vagy legalább önmagunkat meggyőző magyarázatot tudunk adni hozzáállásunkra.

Gyakran a kesergés meg önsajnálat lesz a „megoldásunk”. Ami egyrészt még jobban eltávolíthatja még meglévő ismerőseinket, másrészt magunk is belemerevedünk állapotunkba, valami megbántott, sértődött hangulatba. Akár jogosan, de mindenképpen indokolhatóan. És máris benne vagyunk a zsákutcában.

Könnyű azt mondani, hogy az utolsó kereszteződésnél ne erre menjünk, hanem a bátorság, bizalom, érdeklődés és egyebek nyomán elindulva a jóval tágasabb és perspektivikusabb utat választva nyissunk embertársaink felé. Legalább nagyjából pótolva kieső kapcsolatainkat. Könnyű mondani, hogy ne a veszteségeinkkel, kudarcainkkal törődjünk, legyünk bátrak, optimisták. Igen ritka, hogy valaki direkt pesszimista és passzív akar lenni, miközben ennek semmi oka, alapja.

Azonban mégiscsak. Legalább valamennyit be kell fektetnünk, ami hoz némi nyereséget. Amennyit erre rá tudunk szánni, mértékkel kockáztatva és a kicsitől nem nagy hasznot remélve. Hiszen nem szerencsejáték ez, hanem befektetés, amitől reális nyereséget remélhetünk, nem többet de nem is kevesebbet. Amennyi bizalmi tőkénkből megfontoltan, körültekintően bevállalható, annyit beruházva a majdani haszon reményében. 

Lehetnek erre ötletek, mint számos társadalmi, kulturális, érdeklődési vagy szakmai, hivatalos vagy spontán tevékenységhez, csoporthoz csatlakozás. Vagy a szomszédságban valami aktivitás. Körülnézve, átgondolva könnyebben vagy nehezebben, általában találhatunk ilyesmit. És utána valamivel jobb lesz. Nem egyszerűbb vagy kényelmesebb, akár több dilemmával, sőt konfliktussal is járhat. De mégiscsak erre lennénk kitalálva. 

Idegenben

Ha jövevény tartózkodik köztetek az országban, ne nyomorgassátok! 3Móz 19,33

Kiszolgáltatottság. Ha nem otthon vagyunk, gyakori élmény. És az otthont tágan értelmezve, minden amit belaktunk, az jelent egy otthonosságot. Az ismerősök, ismerős helyzetek, átlátható viszonyok mind azt jelzik, van egy hazánk. Az országunkban otthon vagyunk. 

A jövevény, akinek nincsenek ismerősei, ismeretlen helyzetek, átláthatatlan viszonyok veszik körül. Így aztán tájékozatlan, kiszolgáltatott, bármi megtörténhet vele. Az otthon levőknek kísértés lehet, hogy kihasználják. De ne tegyük. 

Főleg, mert mi is jövevények vagyunk. Látogatók, amint kilépünk legszűkebb komfort-zónánkból. Már egy boltban idegen terepen mozgunk, egy hivatalról, szervizről vagy kórházról nem is beszélve. Bármennyire kiszolgáltatottként számít nekünk az oda tartozók korrektsége, jóindulata. Általában persze nincs ezzel gond, de mégiscsak a mások országába kerültünk. 

Biztosan van tapasztalat arra, hogy tényleg nyomorgatnak ilyen helyeken. Visszaélek hatalmukkal, ami eredhet ismeretükből, kapcsolatukból, illetékességükből vagy hatáskörükből. Biztos jó érzés lehet, hogy megtehetik. Lehetne persze az erőforrásaikkal segíteni, támogatni is, tulajdonképpen döntés kérdése. 

Lényeges, hogy milyen világot szeretnénk. És azt építjük, akár csak egy-egy interakcióval. A nyomorgatás nyomorúságos világot alakít, amiben persze a nyomorgató is nyomorog. A visszaélés visszahat az elkövetőre, a világára és világnézetére, kívül-belül. Már csak ezért se éljünk vissza hatalmunkkal – és valamennyi hatalma mindenkinek van. 

Leépülés - szellemileg

A leépülésről a szellemi képességeink csökkenése szokott eszünkbe jutni – pedig hát vannak egyéb leépülések még a tarsolyban. Amik persze összefüggenek. De a demencia hamar beugrik, akár mint fenyegetés, akár mint feladat. 

Pedig szeretnénk megőrizni, sőt javítani szellemi képességeinket. Amiket sokra tartunk, sokaknál okosabbak, intelligensebbek, műveltebbek stb. vagyunk. Nomeg hát általában igazunk van, ami mindezt igazolja. 

Node mit tehetünk, ha szellemileg épülünk, ami mégiscsak realitás, hosszú távon biztosan. Vagy épülnek le mellettünk, Esetleg mintha az egész társadalom butulna. Akad ezzel teendőnk?

Lehetőleg a közhelyeken túllépve, az optimumot keresve foglalkozunk mindezzel.

2025. február 10. 17:00 

Helyszín: Lélek fészek, Békéscsaba (Bartók Béla és Vozárik utca sarok).

Részvételi díj: 3000 Ft/alkalom. 

Jelentkezés: mivel hét fő a limit, előre kell jelentkezni a +3620 453 7977 telefonon vagy a szikora@mail.com (nem gmail, hanem az igazi) címen. 

Kíváncsi

Kíváncsiság és érdeklődés. Nem ugyanaz a kettő, de hasonló. A lényeg, hogy motivál, aktivitásra késztet. Nézzünk-, sőt járjunk utána, mint ahogy egyes mesék is végződnek, ha esetleg nem hinnénk.

A kíváncsiság tudatlanságunk, ismerethiányunk beismerése, amire lehet egy megoldás a hit. Ha van egy kialakult hiedelmünk, máris olyan, mintha tudásunk is lenne, így okafogyottá válik a kíváncsiság, megszűnik az érdeklődés. Immár elégedetten hátradőlhetünk, tudjuk miről van szó. 

A tudás korlátozottsága mindig felvet további kérdéseket, fenntartja érdeklődésünket. Ahogy igaz lehet ez a hitre is, hisz az sem abszolút. Valamit valameddig elhiszünk, de azért mindent nem, onnan meg kezdődnek a kérdések. És kérdések mindig vannak, csak hát néhány válasznál érdemes megállni, megállapodni. A megértés az, amikor nem kérdezünk tovább, mert aktuálisan elég amit értünk – nem mintha nem lehetne tovább kérdezni.

Szóval a kíváncsiság aktivizál. Lehet túlzásba vinni, és ebben is meg kell találni a mértéket. Gyakoribb azonban, hogy nem vagyunk elég érdeklődők, hanem érdektelenek. És passzívak. Elég a hitünk, magyarázatunk, nem teszünk további erőfeszítéseket. Ilyenkor megáll a fejlődésünk, hiszen nincs már hová, meg főleg miért. Nem érdekes, és mi sem vagyunk azok. 

Leginkább akkor káros az érdeklődés hiánya, mikor problémáink vannak – így hát szinte mindig. Elfogadjuk és belenyugszunk, hogy ilyen a helyzetünk, kapcsolataink, saját magunkhoz való viszonyunk. Rosszul érezzük magunkat, de nem kérdezünk, nem nézünk utána, nem hisszük, hogy lehet másként és úgy véljük, tudunk eleget, nincs ennél több. Az érdektelenség konzervál, sőt minden megoldás és változás akadálya. 

Mindig lehetséges és érdemes rákérdezni magunkra, másokra, a világra, helyzetekre, jelenségekre, folyamatokra… Főleg ha valami gondunk, de legalábbis dolgunk van ezekkel. Hogy jobb legyen. Legalább valamivel jobb. 

Lehetünk és legyünk kíváncsiak. Hiszen érdekes, ami körülöttünk meg bennünk van. Kérdezni, rácsodálkozni pedig élmény is. Hát még, ha aztán valami válaszok is körvonalazódnak…