Felemelve

A Biblia kinek mit jelent, de hátha lehet valami aktuálisat vagy nekünk is szólót találni benne. Nem túlzott belemagyarázással… 

Ha felemeltetem a földről, magamhoz vonzok mindeneket. Jn 12,32

A vonzás érdekes dolog. Nagyban biztosan működik, lásd a gravitációt. Kicsiben már árnyaltabb, lehet vonzás meg taszítás is, lásd a mágnességet. Személyesen valahogy távolból könnyebb vonzódni, közelebbről már vonzódunk meg taszítódunk is. Persze Jézus nem fizikára tanít itt, és nem is az emberi kapcsolatokról beszél. Hanem magáról. Ezt leginkább a keresztre feszítésével kapcsolják össze, mikoris felemeltetett a földről. 

Perspektíva váltás, mikor kilépünk a síkunkból és máris más a látvány. Lehetne lenézés is, de inkább átlátás. Megmutatkozik a rendszer, értelmessé válik, ami belülről, a síkból nem volt felismerhető. Ami értelem mindig is megvolt persze. 

Hogy vonzzon valami minket először is észre kell vennünk a síkunkból. A felemeltetés praktikus, láthatóvá válik, kiemelkedik a síkból, a tömegből, felkelti a figyelmet. Ebben a vonatkozásban úgy is érthető, aki észreveszi, valóságosan meglátja, az vonzódni fog hozzá. 

A vonszolás, csalogatás, rángatás és a többi ugyanúgy lehet pozitív mint negatív. Egy erő minősítés nélkül. Jó és rossz kívánságok, építő és romboló késztetések ugyanúgy húzhatnak magukhoz. Egyetérthetünk a vonzással vagy próbálhatunk ellenállni, küzdeni vele, de mindenképpen számításba kell vennünk. Ebben a vonatkozásban úgy is érthető, ha felemeltetett, onnantól mindenre hatással van.

A vonzás kényszer vagy lehetőség? Praktikusan körülnézve vagy akár tovább olvasva az evangéliumot, nem következett be a fekete lyuk szerű bevonzása mindeneknek. Mondhatni, az élet ment tovább, kire mekkora hatással volt Jézus felemeltetése. De valami mégiscsak történt, hiszen ez a Biblia központi üzenete. A felemeltetés után tehát megjelent egy új szabadságfok, lehetőség, ami addig nem volt. Az egyszeri és teljes áldozat, kiegyenlítés, új jogi helyzet. Ebben a vonatkozásban úgy is érthető, fentről egy új, eddig nem volt lehetőséget tesz lehetővé.

Európai értékek: Demokrácia

Az Európai Unió a következő értékeken alapul:

Egyenlőség

Az Unió összes polgára a törvény előtt egyenlőnek számít. A nők és a férfiak közötti egyenlőség elve az összes európai szakpolitika sarokköve és az európai integráció alapja. Egyetlen területen sem lehet megkerülni. Az „egyenlő munkáért egyenlő bért” elv már az 1957-es Római Szerződésnek is része volt.

„Minden állat egyenlő, de egyes állatok egyenlőbbek a többinél” hangzik az orwelli klasszikus. De hát az egyenlőség nem fokozható, csak lefelé. Egyenlőségben nincsenek értékkülönbségek, előjogok. Ami pedig nem magától értetődő.

Társadalmilag kialakultak a nemesek, uralkodó megy egyéb kiváltságos osztályok. Nemileg a patriarchális – olykor matriarchális – berendezkedés. Vannak azért kiskorúak és nagykorúak, eltérő jogokkal – kapcsolódóan a gondnokság intézménye. Hierarchikus, hátrányokat vagy előnyöket biztosító, lehetőségeket pluszban adó vagy azokat korlátozó világban élünk. Igen eltérő kilátásokkal rendelkezünk születésünktől fogva. Különböző mértékű beleszólásunk van saját lehetőségeink alakításába, azzal együtt, hogy magunk is formáljuk életünket. 

Az egyenlőség az egyenértékűséget is jelenthetné. De hát nem vagyunk egyenértékűek, egy feladatra alkalmasabb a feladat szempontjából értékesebb, mint az alkalmatlanabb. Hasznos képességekkel, készségekkel, adottságokkal rendelkezve értékesebbnek érezzük magunkat, mint ezek hiányában. Naiv dolog lenne azt mondani, hogy mindenkinek van helye, hiszen van aki több területen is megállja a helyét, más meg még csak keresi, mi lenne az az egy. De az érték vajon praktikus, használati értéket jelent? Hány erősség hány gyengeséget kompenzál és viszont? Vagy egyszerűen olyan adottság, mint a méltóság?

Az egyenlőség nem egyformaságot, inkább egyenrangúságot jelent. A törvény előtt. Megkülönböztetés nélkül. Nem az előjogokkal rendelkezőnek van igaza egy konfliktusban, hanem pártatlanul ki kell vizsgálni, hogy kinek. A pozitív vagy negatív diszkrimináció megengedhetetlen, ugyanazért ugyanannyi jár mindenkinek ellentételezésül. Logikus és praktikus. 

Milyen a világ, ahol nem az egyenlőség az alap? Minimum elnyomó, ahol sem a méltóság, sem a demokrácia nem érvényesülhet (csak az eddig tárgyalt két értéket említve). Az egyéni érvényesülés számít és nem a közösség java, amihez mindenki képessége szerint és szívesen tesz hozzá. Mikor nem egymás kárára szerzünk és nem együtt építünk mindannyiunknak. A kiváltságok dominálnak, egyesek mindig jól járnak, mások mindig rosszul. Ilyen világon szeretnénk munkálkodni? 

Kiscsoport a kapcsolatokról

2024. május 7-én, kedden (és azután keddenként) 17 órakor kiscsoport indul a kapcsolatokról.

Csoportunk munkacsoport, azaz együtt keresünk válaszokat, sőt kérdéseket is. A kapcsolataink azok, amik ritkán kényelmesek és kellemesek, vagy sok bennük valami vagy kevés. Gyakran maga a kapcsolat nehéz, máskor a hiánya – és nem feltétlenül párkapcsolatot értve ezen. Ezért is próbáljuk négy jellemzőjében megragadni, hogy átgondoljuk hogy is állunk ezekhez. 

Gondolatindítóink megtalálhatóak itt a segito-konzultacio.blogspot.com oldalon.

Tervezett tematika:

május 7. – kapcsolatom magammal
május 14. – kapcsolatom családommal
május 21. – kapcsolatom párommal
május 28. – kapcsolatom a társadalommal

Helyszín: Lélek fészek, Békéscsaba (Bartók Béla és Vozárik utca sarok)
Részvételi díj: 3000 Ft/alkalom.
Jelentkezés: mivel hét fő a limit, előre kell jelentkezni a +3620 453 7977 telefonon vagy a szikora@mail.com (nem gmail, hanem az igazi) címen.

Kapcsolat - a társadalommal

Klasszikus, hogy a többieknek könnyű, mert ők sokan vannak, én meg csak egyedül vagyok. Viszont mindenki elmondhatja ezt, úgyhogy sok egyedül levő emberről van szó. Közben mégiscsak az én feladatom, hogy kialakítsak valami viszonyulást akár egyénekhez, akár csoportokhoz – valamilyen praktikus vagy sztereotip jellemzők szerint tagolva –, akár mint masszához, így egyben: a többiekhez. 

A többiek, akik elsősorban nem én vagyok, másrészt nem a párom és nem is a családom. Változatos közelségi-távolsági viszonyban lehetek velük, hiszen egyesek lényegesebb, akár meghatározó jelentőséggel rendelkeznek életemben, mások pedig tulajdonképpen jelentéktelenek. Egy-egy napunkban is sokan előfordulnak. Olykor szükségem van rájuk és nekik is rám, máskor csak úgy találkozunk. Érezhetően valami rendszer részei vagyunk, nem teljesen véletlenszerű – akár többszöri, rendszeres – felbukkanásunk egymás életében. Mikor mennyire látható át persze ez a rendszer, sőt rendszerek kölcsönhatása ez, vagy ilyesmi. 

Viszont ha már itt ez a rendszer, illik azt rendeltetésszerűen igénybe venni – ami nem mindig egyértelmű, mi is a rendeltetése, szabályai. Valamint alkotórészként feladatunk annak működtetésén túl az alakítása, esetleg javítása is. Nem csak tehetetlen alkatrészként vagyunk itt. Hatunk, visszahatunk kisebb-nagyobb környezetünkre kisebb-nagyobb mértékben. Aktívan, de akár passzívan is, ahogy liturgikusan hangzik: gondolattal, szóval, cselekedettel és mulasztással. Talán hozzá tehetnénk még: fogyasztással – fogyasztói társadalmunk alapműköd(tet)ésével. 

Hatunk hát a világunkra, a társadalmunkra, hiszen mindenképpen jelen vagyunk. Viszont akkor, már amennyire lehet, legyünk itt tudatosan. Ha már hatunk, akarjunk is hatni. A közelebbi-távolabbi többiekre, alakítva ezt az egészet, hogy egy – számunkra mindenképpen, de vélhetőleg mások számára is – élhetőbb, méltóbb, jobb hangulatú világ legyen. 

Kapcsolat - párommal

A párkapcsolat sajátos és talán alapvető helyzet. Ettől még nem könnyű vagy egyszerű. Legtöbben párkapcsolatban élnek vagy abban szeretnének – a mellett, hogy más formációk is elképzelhetők és akár megfelelőek is lehetnek.

Gyakran elcsúszik az elképzelés és a valóság. Főleg az elején, mikor ismeret és tapasztalat híján fantáziával egészítjük ki a másikról – és magunkról – rendelkezésre álló tudásunkat. Még nem látjuk ezen vagy azon a téren milyen, de feltételezzük. És nem mindig találjuk el. Ahogy elgondoljuk, mi hogy fogunk rá reagálni, mit fogunk majd érezni, és ez sem feltétlenül jön be. Minél konkrétabban, részletesebben kidolgozzuk a másik és magunk eddig ismeretlen komponenseit, annál valószínűbben tévedünk. De hát ki ne fantáziálna, merengene egy kapcsolatban folyamatosan, főleg az elején? 

A realitással szembesülés rugalmasságot kíván. Frusztráció tűrést, a nyitottság megőrzését, elfogadást. A szembesülés, a másik és magunk valóságos megtapasztalása gyakran kiábrándító. Jól jön némi türelem és megbocsátás is. Hisz nem csak pillanatnyi valónkban vagyunk a kapcsolatban, hanem addigi egész múltunk, családi-  és egyéb kapcsolataink, érzékenységeink, sérüléseink, elvárásaink stb. jelen vannak velünk együtt. És ezek előkerülnek, sőt olykor dominálnak. Nem a steril, idilli önmagunkkal veszünk részt a kapcsolatban, ha egyáltalán van ilyen. 

Sok minden megérthető, ha figyelembe vesszük esendőségünket. A közelséghez ragaszkodás vagy attól idegenkedés, indokolatlannak látszó szégyenek és büszkeségek, a kapcsolat hierarchikus felfogása, határok átlépése, erkölcsi dilemmák… Mivel valóságosan veszünk részt a kapcsolatban és a másik is, a kapcsolat valósága is egyre inkább megmutatkozik. Kevesebb tere marad a fantáziának, olykor a reménynek. És mérlegeljük, hogy viszonyuljunk ehhez a valósághoz. 

Klasszikus költség-haszon elemzés, hogy megéri-e amit befektetek. Kapok, sőt egyáltalán kaphatok-e annyit, amennyibe nekem kerül? Mit veszíthetek és mit nyerhetek, immár reálisan szemlélve a párom és magam? Egy másik kapcsolat – a valós magammal számolva – mennyiben lehet más? 

Egy párkapcsolat nem fogyasztói hozzáállást kíván, egyikünk sem csereszabatos, más emberekkel – vagy akár más helyzetekben - másként alakul. A résztvevők is összetett rendszerek, együtt pedig ez fokozódik kissé. Ez a nehézsége, de ezzel együtt szépsége, és talán reménye is. 

Kapcsolat – családommal

A családunkban élünk és a családunk bennünk. Meghatároz minket hogyan vagyunk és hogyan voltunk a többiekkel, mit kaptunk és adtunk. A családunk alakított és mi a családunkat. Olykor a jelenléttel, máskor a távolléttel. Amikor velünk voltak családtagjaink és amikor nem voltak velünk – no meg az sem mindegy, hogy ez hogyan történt. 

A meghatározó kapcsolataink beépülnek, a családiak különösen. Lehet ez szoros, laza, rugalmas, merev, egyoldalú, kölcsönös, támogató, követelő, felszabadult, feszült, kontrolláló, bizalmas, büszke, irigy, versengő, kiegyensúlyozó, közvetlen, körülményes, felmentő, hibáztató, büntető, jutalmazó… Ráadásul mikor milyen, változatos következetességgel és állandósággal. Hiányozhat is egy kapcsolat, fájóan, máskor pont megnyugtat, hogy nincs meg a nem kívánt kötelék. 

Többnyire sejtjük milyen viszonyt szeretnénk, esetleg el is képzeljük, de nem mindig alakul úgy. Adódhatnak szerencsétlen megnyilvánulások, bármelyik részről, amiket aztán nehéz rendbe tenni. Ha meg ezek betokosodnak, úgy maradnak csak tovább fajulnak. Van, hogy hosszú idő után derül ki, valami banális félreértésről volt szó, tulajdonképpen senki nem akart senkinek rosszat. Jó esetben kiderül.

A család azért egy misztikus kapcsolat is. Leginkább vérség köt össze, de e nélkül is nagyon erős kapocs egy családi viszony. Felelősek vagyunk egymásért, részei vagyunk egymás életének. Családon belül vannak olyan jogaink, lehetőségeink, kiváltságaink, amik kívülállók felé nincsenek. Nem nagyon lehet kiesni a családból, ennek minden jó és rossz következményével. 

Érdemes családi viszonyainkat tudatosítani, ezzel kalkulálni, hiszen egyszerre korlát és lehetőség is számunkra. És a többiek számára is.

Kapcsolat - magammal

Egy kapcsolathoz két ember kell. De lehetek én mindkettő?

Lényeges, hogy vagyunk magunkkal, milyen a kapcsolatunk. A magunk részeivel, hogy viszonyulunk az ügyes és az ügyetlen, a határozott és határozatlan magunkhoz. A lelkes és optimista vagy éppen lehangolt és elkeseredett állapotunkhoz. Lehetünk büszkék és szégyenkezők is, melyik magunkat bírjuk jobban? Mivel vagyunk kibékülve magunkban és mivel nem sikerül sehogy sem? 

Változunk, bár mikor milyen sebességgel és mikor milyen amplitúdóval, olykor hullámok, olykor örvények mozgatnak. Merre tartunk, közeledünk magunkhoz, ahhoz akik szeretnénk lenni, vagy távolodunk attól, akik szerettünk lenni? Mekkora ellentétek férnek meg bennünk, és ezek inspirálnak vagy megijesztenek? 

Milyen helyzetek hatnak ránk és milyen helyzetekre tudunk hatni? Kik és mik húznak fel vagy nyugtatnak meg? Mi izgat fel és mi teljesen érdektelen? Miért tennénk meg mindent és miért nem mozdítanánk a kisujjunkat sem? 

És hogyan tovább magunkkal? Milyen kapcsolatot szeretnénk? Kontrollálót, számonkérőt, bizalmasat, támogatót, szeretettelit, vidámat, komolyat, okosat, derűset…? Rajtunk múlik hogy vagyunk magunkkal? És ha nem, akkor kin? 

Számadás

A Biblia kinek mit jelent, de hátha lehet valami aktuálisat vagy nekünk is szólót találni benne. Nem túlzott belemagyarázással… 

Legyetek készen mindenkor számot adni mindenkinek, aki számon kéri tőletek a bennetek élő reménységet. 1Pét 3,15

A számonkérést nem szeretjük. Valami feletetés, vizsgáztatás, szőnyeg széle hangulata van. Általában hatalmi helyzetben fordul elő, a nagyobb hatalommal bíró nyilvánul így meg egy alárendeltje felé. Van valami függőségi, kényszerítési felhangja a számonkérésnek. 

Itt azonban akad egy érdekesség, a birtoklás. A hatalmas olyasmi iránt érdeklődik, ami nincs birtokában, viszont a számon kértnek meg igen. Így már ez nem elszámoltatás, hanem sokkal inkább kíváncsiság vagy akár irigység is. Hiszen az alul levőnek van valamije, ami a felül levőnek nincs meg – ha meglenne neki fel sem merülne a számonkérés.

A reménység pont ilyen lehet, ami nem kötődik az aktuális hatalmi struktúrához. Sőt, a vélhetőleg a hatalom magasabb régióiban több a félelem, biztosítási igény, kapaszkodás. Mert már megvan a vélt vagy valós jó, ezt őrizni kell. Alacsonyabb régiókban van miben reménykedni, lehet jobb. 

Természetesen túlromantizált lenne a szegények, elnyomottak kiszolgáltatottak helyzetének dicsőítése, hogy ott van még fejlődési potenciál. Ez igaz, de ugyanúgy ott az elkeseredés, kilátástalanság is, nincs könnyű út a felemelkedésre. És lejjebb esni mindig lehet, akár alacsonyról is. 

A reménység azonban nem a hierarchiában való mozgásra irányul. Arról nem is lehet igazán számot adni, e téren a szerencse vagy a kapcsolatok lehetnének a bizakodás realista okai. A reménység azonban nem a helyzetnek és annak változásának szól, hanem valami sokkal mélyebb vagy magasabb, kívül esik ezeken. Magáról a létről szól, valami egzisztenciális izé, sokkal inkább lényegi, mint formai dolog. És így nem is a hierarchia szintjeihez kapcsolódik, fent és lent ugyanúgy előfordulhat. Csak hát a lentiek ritkábban kérik számon a fentiek reménységét. 

A számadás pedig itt egy örömteli dolog, a birtoklás örömének megosztása. Ahogy egy gyerek tud örülni a szüleinek, bízni bennük, bírni a szeretetüket. A reménységet hasonlóan birtokoljuk, a miénk is meg nem is. Viszont ha kérdezik készek lehetünk számot adni róla, hiszen nem kell sajnálnunk másoktól. Megmarad.