Közöttetek

Az Isten országa közöttetek van! Lk 17,21b

Külön érdekes, hogy ez egy időbeli jellegű „mikor jön el az Isten országa” kérdésre válasz. Merthogy várakozunk, teszünk-veszünk, közben merengünk, hogy mikor is lesz az amikor. Hiszen körülnézve nem látjuk. Itt kéne lennie, hol máshol, de nem látszik sok jele, vagyis még nincs itt. Akkor csak az lehet, hogy majd itt lesz. Nem itt van, hanem itt lesz, valahogy ismerős ez a hozzáállás. 

Kiderül, kiszámíthatatlanra kérdeztek. Olyanra, ami nem látható, nem szembetűnő vagy megfigyelhető. Nagy kérdés, akkor hogy is vesszük észre akkor? És mikor? A mikor, úgy tűnik nem jó kérdés. Vannak ilyen kérdéseink. És az sem releváns, hogy itt vagy ott. Tiszta kvantumfizika, maguk a fogalmaink nem értelmezhetőek, túl van ez a fogalmi készletünkön.

Viszont mégsem teljesen értelmetlen a kérdés, nem arról van szó, hogy ne lenne Isten országa. Pont az a lényeg, hogy van. Itt és most. Nem hely és nem idő. Ez az egészen más nincs igazán kifejtve, talán mert nem ez a lényeg. Nem a forma, a jelenség mibenléte, értelmezése, magyarázata meg hasonlók. Elég annyi, hogy van, és közöttünk. Vagyis a mi dolgunk, felelősségünk, nincs mire várni, nincs hova menni. 

Tulajdonképpen ez így megnyugtató. Túllépve a látványon és tapasztalaton ez az itt és most ahova igyekszünk. Ne várjunk semmire, ne menjünk sehova… 

Pár kapcsolat

A kapcsolatok fontosak. A párkapcsolatok meg még különlegesek is e téren, valami kiemeltek. De más-e a párkapcsolatunk, mint más, tetszőleges kapcsolatunk? Másnak kell-e lennie? 

Úgy alakulunk ki, meg alakulunk tovább, hogy érintkezünk a többiekkel. Tapasztaljuk, hogy milyenek ők, meg hogy milyenek vagyunk mi. Ezek leginkább reakciók, észrevesszük hogyan reagálnak ránk, meg mi hogyan reagálunk rájuk. Mennyi mindent váltunk ki egymásból. 

Aztán lesznek vonzódások, taszítások, érdeklődések, elzárkózások, mindenféle reagálás. Kialakul kivel hogy vagyunk. Kisebb-nagyobb különböző időtartamú és intenzitású kapcsolatunk formálódik, amikben mikor hogy érezzük magunkat. Mindezek hatnak ránk, alakítanak, változatos dinamika alakul ki. Túlzásokkal, hiányokkal, mindenféle érzelmekkel, érdekekkel, elülső- és hátsó szándékokkal.

Egy ilyen bonyolult rendszerben keresi a helyét a párkapcsolat. Vajon dominálja a többi kapcsolatot, vagy inkább konkuráljon velük, talán rendelődjön alá nekik, esetleg valami kiegészítőként legyen jelen? Az aktuális rendszer egyébként mennyire nyitott, rugalmas, elfogadó vagy inkább rigid, hagyomány- és tekintély elvű, zárkózott? Könnyű vagy nehéz dolga van a párkapcsolatnak?

Megannyi jelelemzője lehet a kapcsolatoknak egyenként, így a párkapcsolatnak is. Lehet praktikus haszna, érzelmi előnye, társadalmi tekintélye, önbizalmi hozadéka, morális fölénye, számos vélt és valós pozitívuma. Nem véletlen, hogy általában vágyott egy (jó) párkapcsolat, hiszen annyi ígéretet vetítünk rá. 

A valóságban azonban az ígéretek részlegesen válnak valóra. Pedig a lehetőség megvan, csakhát mindkét fél fél. Érzelmileg csomó félelem van már bennünk, számszakilag meg egyikünk sem egész, teljes. Ebből próbáljuk hát a legtöbbet kihozni, és lehetnek is elég jó eredményeink. Többnyire kialakítható egy egész jó kapcsolat, a bonyolult rendszer minden behatása közepette. 

Előfordul azonban, hogy a külső és belső egyensúly felborul, a párkapcsolat átértékelődik, döcögni kezd, halmozódnak a csalódások és sérelmek. Egy nagy konfliktus alakul és/vagy a sok kicsi összeadódik, kalkulációk, költség-haszon elemzések kezdődnek. Praktikus és elvi szempontok, érzelmi és értelmi érvelések, akár csak kimondatlanul. Egyre inkább a mérlegelés érvényesül, és egyre kisebb súlya lesz a párkapcsolatnak, a másiknak.

Folyamat ez, sőt folyamatok, olykor akár ellentétes irányokkal, összevissza is. Ilyenkor, még a képlékenység és káosz idején érdemes lehet segítséget kérni. Akár egyéb kapcsolatoktól, akár szakembertől. Hogy ne egy pillangó hatás, egy utolsó cseppes apróság, egy véletlen alakítsa a továbbiakat. 

Általában már nehéz egymással beszélni, egymást meghallani meg még inkább. Pedig van, hogy ennyi sokat jelent. Mindig komoly munka kell, hisz eddigre már komolyak a sérülések is. Olykor túl komolyak, ezért a korrekt és méltó befejezésig lehet eljutni, mint aktuálisan elérhető optimumhoz. Az örök haraghoz vagy bűntudathoz képest kedvező alternatíva.

Együtt folytatva szintén változik a kapcsolat, jobbára minőségileg is. Az újjáépítéshez meg kell nézni statikailag mit bír, mérlegelni a lebontandó és felépítendő elemeket, hogyan lehet kialakítani egy időjárás és földrengés biztosabb szerkezetet, nomeg a szükséges anyagokat előteremteni és beépíteni. Nagy munka, de szerencsére vannak jó példák. 

6(6) – hathat műhely indul

A hatásról lesz szó, mi hogyan hat ránk, viszonzásként mi mire és hogyan hatunk. Összetett dolgok ezek, ezért a feltételes mód, hiszen az eredmény nem garantált. Viszont hathat.

Egy beszélgetés, gyakorlati jelleggel, az aktuális témát köbejárva és példákon földközelivé téve, hogy megmaradjunk a valós helyzeteknél. 

Azért műhely, mert össze szeretnénk ütni egy pár soros konklúziót, ami megosztható. Ez esetleg érdekes, talán tanulságos lehet külsősöknek is, de igazán azok értik, akik részt vettek az alkotásban :)

Első témánk: 

    • társadalom-politika (hogy a nehezén legyünk túl...)

Várható további témák:

    • média-információ

    • nyelv-gondolkodás

    • szerek-biológia

    • család-nevelés

    • stb.

Első találkozás 2025. október 14. kedd, 17 óra, megcélzott létszám 6 fő. 

Helyszín: Lélek fészek, Békéscsaba (Bartók Béla és Vozárik utca sarok).

Részvételi díj: 2000 Ft/alkalom. 

2 hetente keddenként, nyitott végű csoport, de azért egy idő után befejezzük.

Jelentkezés: (a tervezett 6 fő erejéig) a +3620 453 7977 telefonon vagy a szikora@mail.com (nem gmail, hanem az igazi) címen. 

Eszköz - mérőeszköz

Van vélemény, mely szerint az emberek „összehasonlító gépek”. Például szinte folyamatosan mérünk, összehasonlítunk. Bármit tapasztalunk, egyből elhelyezzük valamilyen dimenzióban: kicsi-nagy, fontos-lényegtelen, hasznos-felesleges, veszélyes-ártalmatlan stb. Összehasonlítjuk korábbi tapasztalatokkal, történésekkel, információkkal. És máris úgy érezzük, legalább tudjuk mi van, hogy álljunk hozzá, mit kezdjünk vele.

Mindebben egyébként minden támogat minket. Mérik az iskolai, munkahelyi, egyéb teljesítményünket és minősítik is. Lehetőleg néhány egyszerű számban kifejezve, mint érdemjegy vagy jutalom. Nagyban kiszolgálva ezzel azon igényünket, hogy meg tudjuk határozni magunkat másokhoz képest. Hiszen mindig valamihez, valakihez képest vagyunk valamilyenek. 

Így hát folyamatosan megítélünk és megítéltetünk. Amiben számos eszköz előkerül. Ezek lehetnek formális tesztek, vizsgák, minőségbiztosítási visszajelzések vagy családi hagyományok, közösségi szabályok, etikai normák, stb. Olykor sztenderdizált elvárások, olykor csak éppen érezhető szokásjog. 

Általában dilemmáink, elbizonytalanodásunk kapcsán alapkérdés, hogy ez normális-e, vagy akár konkrétan én normális vagyok-e? Az hogy így érzek, így viselkedek, ezt gondolom. Abszolút mérce szerint ez így megfelel? Vagy a többség hasonló e téren? Vagy legalább akad néhány más ember, aki ilyesmi és nem vagyok egyedül?

A fizikai világban természetes, hogy mindent mérünk, különben nem lennének kompatibilis dolgok. Összevissza méretűre gyártott töltőkkel nem lehet telefont tölteni, főleg ha a telefonok is összevissza méretűek. Összevissza működő emberek sem tudnának együtt élni, kell egy csomó sztenderd, például a nyelv. Kellenek és vannak is szabályok, hol merevek, hol rugalmasabbak. Hogy egymással valamennyire kompatibilisek legyünk.

És visszatérve magunkra, többnyire akkor merül fel saját normalitásunk kérdése élesebben, mikor érezzük az inkompatibilitást a világgal, a helyzettel vagy a kapcsolatainkban. Mintha a többieknél simán működne, nálunk meg nyikorog és akadozik. Ilyenkor sokat jelenthet egy külső mérés, tájékozódás, megnézni a témába vágó kutatásokat, statisztikákat. Kiderülhet, mégsem igaz, hogy mindenki más tökéletes és boldog. Kiderül, hogy hasonló gondokkal az emberek mekkora tömege küzd. Sokkal összetettebb és cizelláltabb a világ, a társadalom, az emberi működés, mint érzésünk alapján véltük. 

A tájékozódás, mint elsődleges eszköz mindenképpen erőfeszítést igényel. Kényelmesebb ellenni a hiedelmünkben, keseregni, rosszabb esetben sajnálni magunkat, és nem csinálni semmit.  Érdemes használni a rendelkezésünkre álló információ forrásokat, mégiscsak erre vannak. Az utánajárás, rákérdezés már aktivitás, munka, ahogy a kalapácsnál is kevés, ha tudjuk hol van, abból még nem lesz kalapálás.

Vagy akár egy szakemberrel (mint eszközzel) megbeszélve is tisztázhatjuk, mennyire vagyunk normálisak. Általában az derül ki, hogy eléggé.

Erős vár

Isten a mi oltalmunk és erősségünk. Zsolt 46,2

Ez egy dilemma, hogy elég erős vagyok-e? Mondjuk meg tudom-e védeni magam? Ami egyébként feladat. Nem lehet cél, hogy gyengék legyünk és kiszolgáltatottak. Már Asimov szerint is „a robot tartozik saját védelméről gondoskodni…”, bár ez csak a harmadik és utolsó robotikai törvény a sorban. De törvény, szóval védjük meg magunkat.

Az önvédelem azonban nem egyszerű és nem is mindig egyértelmű. Szinte elkerülhetetlen, hogy valamilyen kárt szenvedjünk (~robotika I. tv.) ebben a bonyolult világban. Gyakran a kisebb vagy nagyobb károk közül lehet csak választani, merthogy nincsenek tökéletes megoldások. Lehet ára az oltalmunknak, amit le kell róni – akkor pedig kár és minket. Még úgy is, ha tulajdonképpen megéri. 

És hiába vagyunk erősek, félő hogy vannak játékban nálunk nagyobb erők is. Erősebbek, okosabbak, ügyesebbek, stb. Vagy például többen vannak. Ha meg nem csak másokra tekintünk, hanem jelenségekre, folyamatokra tekintünk, úgy igen kicsinek és jelentéktelennek is érezhetjük magunkat, méltán. Fel is merül hát, ki véd meg engem, ki törődik velem egyáltalán?

Ami Istenben komolyan zavarba ejtő lehet, az a személyessége. Már ha a személy jó fogalom egyáltalán az esetében, de az mindenképpen lényeges, hogy minket személynek tekint. Egyedinek, különlegesnek és talán fontosnak is. Nem mellékes számára, hogy itt vagyunk, és éppen ez irányú tapasztalatát osztja meg a zsoltáros, Isten megvédi és erősségként is megnyilvánul. Valami ősbizalom-féle ez.  

Jó hozzáállás lehet, már akinek megadatik… 

Eszköz – szemlélet

A szerszámok fizikailag segítenek megragadni a dolgokat, a szemlélet által pedig a saját világunkban találunk nekik helyet. A gondolkodás, megértés ugyanúgy eszköz, e nélkül csak összevissza kalimpálnánk szerszámainkkal. 

Általában feladatokat, problémákat kezelünk, próbálunk megoldani és ennek reményében teszünk-veszünk a fizikai világban. A klasszikus villanykörte becsavarás is problémamegoldás, szükséges hozzá a helyzet megértése, a megoldás kitalálása majd végrehajtása. Egyszerű helyzetekre, főleg némi gyakorlattal, könnyen találunk megoldásokat. 

A személyesebb, érzékenyebb, bonyolultabb témák azonban már a megértésükkel is gondot jelentenek. Egy emberi gesztus, több résztvevős szituáció, minket érzékenyen érintő történés megítélése nagyban függ attól, hogy viszonyulunk hozzá. És megítélés mindig van, el kell helyeznünk az univerzumunkban mindent.

Szerencsére általános tapasztalat, hogy valami nem olyan, mint elsőre gondoltuk. Vagy jobb, vagy rosszabb, vagy egyszerűen más, de megváltozhat bennünk, mit is gondolunk róla. Egy megnyilvánulást kritikusnak vagy gúnyosnak éreztünk és aztán kiderült mégsem annak szánták – ahogy a fordítottjára is van sajnos példa. Lényeges, mit látunk a dolgokba, rosszindulatot, jóindulatot vagy bármi egyebet. Ez nagyban eldönti, hogy is reagálunk, esetleg milyen irányú tévedésünket bánjuk jobban. Persze sokszor ki sem derül az eredeti szándék, így aztán maradunk a feltevésünknél. 

Ha a szemléletünkön szeretnénk változtatni, azt kicsit korrigálni, valami élhetőbb világnézetet és viszonyulást kialakítani, jól jöhetnek eszközök. Amivel megismerjük és kezelni tudjuk saját hozzáállásunkat. Szép szó a szemléletformálás, és külön jó lehet, ha ez a valóság és realitás irányába történik. Nem csak kényelmes hiedelmeket és univerzális fantáziavilágot építünk magunknak, remélhetőleg.

Annyi minden formálhatja a szemléletünket. Például a megfigyelés, tapasztalat. Amennyire lehet, érdemes elfogulatlanul művelni. Nomeg az ismeretek, megértés, utánajárás. Nem kis feladat olykor, sokkal kényelmesebb keveset tudni és inkább nem foglalkozni dolgokkal. A kritikus gondolkodás kifejezetten kellemetlen dolog, elbizonytalaníthat, kicsit gyökértelenné, kapaszkodók nélkülivé is válhatunk. Sokkal bonyolultabb, mint egyszerű válaszoknál és magyarázatoknál megmaradni. Hisz sokféleképpen értelmezhetőek és magyarázhatóak a dolgok. 

Talán még a kapcsolatokat érdemes kiemelni, ezekben tanuljuk a legtöbbet. Aktuális szemléletünket is így szedtük össze, olykor konkrétan tudhatjuk is kitől mit. Ha változtatni szeretnénk, szintén a kapcsolatok segíthetnek. A támogató, kritikus, tanító, korrigáló kapcsolatok meg példaképek és ellenpéldák. Eszközök, amik alakítanak és amik által alakíthatjuk magunkat. Alkalom adtán akár valami segítő kapcsolat is beleférhet. 

Képlékeny

Bizonytalan világban élünk, legalább ennyi biztosnak tűnik. Ami kellemetlen, hiszen a biztonsági szükségletünk elég alapvető és törekvéseinknek komoly motivációja. A stabilitás jogos igény lehetne. 

Milyen szép is a fizika, a maga egyszerűségével és kiszámíthatóságával. Amíg a kvantum izék be nem kavarnak. Meg szép lenne a társadalom szerveződése is, csak kicsit hézagos a szociális háló meg felbukkan némi jogbizonytalanság. Morálisan egyszerűnek tűnik a jó és helyes, csak számos helyzetre több a kérdés, mint a válasz. A vallás is a szép dogmáival, viszont a sokféle irányzat, szemlélet és magyarázat elbizonytalanít. A kapcsolatok, érzelmek pedig eleve viszkózusak, szinte folyamatosan alakulnak.

Szóval nehéz fix pontokat, kapaszkodókat találni. Bár lehet pont ez a lényeg. A mesterséges intelligencia hallucinációi állítólag nem hibák, hanem a működésének és kreativitásának alapja, lényege, ezért illik utána némi tényellenőrzést művelni. Akár helyette is. Ehhez kell alkalmazkodni, elfogadva a játékszabályokat és játékszabálytalanságokat. Egy erősen biztonságos világ merev lenne, rugalmatlan és fejlődésképtelen.

Persze nem mindegy a bizonytalanság mértéke. Egy kaotikus rendszerben is vannak folyamtok, tendenciák. A híres pillangó hatás is elindul valahonnan – bár legfeljebb utólag látszik melyik pillangó melyik szárnycsapása okozott tornádót, hiszen sok pillangó sokat csapkod és egyéb szárnyasokról ne is beszéljünk. Egy ilyen hatáshoz kell egy kaotikusan viselkedő dinamikus rendszer, ahol nincs káosz vagy dinamika, ott büntetlenül lehet verdesni. Nem tornádó lesz, hanem sima repkedés. 

Tekinthetjük jó hírnek, hogy a világunk nagyjából képlékeny. Vannak következmények, de nincs abszolút determinizmus. Vannak összefüggések és tendenciák, milyen területen mennyire erősen. Általában azért tudható, mi hogy működik. Így megmarad nekünk a szabadság meg a felelősség is. 

Az abszolútban nem lenne esély, de itt van. Építhetünk, javíthatunk, alakíthatunk. Dolgokat, társadalmakat, közösségeket, magunkat. Pont mert nem merev és nem is széteső, hanem képlékeny. Nomeg hát bizonytalan is.

túlélő üzemmód

Közhely számba megy, hogy élni akarunk, nem csak túlélni. Mostanában kicsit úgy tűnik, mintha az egész világ csak túlélő üzemmódban lenne, ami már rövid távon is gáz, hosszabb távon meg pont esélytelenné teszi magát a túlélést, nem hogy az életet.

Megvan az ideje a túlélésnek, főleg fenyegetett helyzetben. Fenyegetést meg találunk bőven, úgyhogy indokolható. Ez az üzemmód azonban nem a legjobbat hozza ki belőlünk, sokkal inkább a legrosszabbat, amikor kevés dolog számít, a következmények, távlatok meg biztosan nem. A stresszre adott válaszként ütünk vagy futunk vagy ledermedünk. A szervezetünkben leáll az emésztés, feléljük tartalékainkat, morális megfontolások és kognitív funkciók teljesen háttérbe szorulnak. Tartósan így maradni maga a leépülés.

Most mintha mindezt társadalmi szinten is megtörténne. Rögtönzött és ideiglenes megoldások, hirtelen kárelhárítások, pánikszerű intézkedések. Átgondolás nélküli cselekvések, ahol nincs helyzetfelmérés, hatástanulmány, kockázatelemzés, stb. Épp csak tűzoltás jelleggel kerül elő ami leginkább ég, aztán majd kiderül van-e elég vizünk az oltáshoz. A tűzbiztos kialakítás, jelzőrendszerek és elhatárolások kialakítása, külső-belső veszélyforrások kezelése, stratégiai átgondolás a továbbiakra tekintettel nem nagyon merül fel a kapkodás miatt, hiszen az egész összeomolhat. Jogos hát a pánik.

Mindez globálisan, a számos tényleges fenyegetés kapcsán történik, polikrízis van, több összefüggő válság. Úgy tűnik ez a kapkodás ráadásul „túl kevés, túl későn”, és talán egyébként sem lenne igazán megfelelő válasz. De kisebb mértékben is ez van, országnyi, településnyi, családnyi körökben. Minden szinten halmozzuk a kríziseket. 

Szerencsére a földszinthez közeledve kevésbé, a direkt emberi kapcsolatok nem egészen pánik üzemmódban működnek – viszont a nagyobb rendszerek hatása azért leszivárog és hatást gyakorol. Ez lehet a kiút, vagy legalább fellélegzés, a felszivárgás. Hátha ez a feszültség és káosz és pánik ugyan jön lefelé, de az emberi kapcsolatok moralitása, szolidaritása, bizalma, perspektívája legalább itt érvényesül, és elkezd felfelé is hatni. A még meglevő pozitív gyakorlatokat, tendenciákat sikerül megtalálni, megerősíteni. 

Egyszerűbb és talán hatékonyabb lenne, ha fentről konstruktív, átgondolt és reális, támogató megnyilvánulások jönnének, vagy a mostani helyzettel ellentétben legalább ezek lennének döntő többségben. De addig is mi viszonyulhatunk másként, ha sikerül. Mert a hangulatkeltés intenzív, manipulációtól sem mentes és hozza azt a stresszt, amiből született. Viszont a valós problémák ellenére is gyakran csak hangulat, főleg ha a földszinten normálisak maradunk és nem pánikolunk. Hanem figyelünk, megértünk, együttműködünk. 

Ha kevésnek és későinek tűnik is, valamennyi mozgásterünk maradt. És ha használjuk, talán egyre nagyobb lesz.