Nem könnyű meghatározni, mi is az a személyiség, de biztosan benne van a gondolkodásunk, érzelmeink, viselkedésünk, tapasztalataink meg talán a genetikánk is. Szóval a biológiánk, a történetünk, kapcsolataink. Mi vagyunk a személyiségünk, állandóságunkkal és változásunkkal együtt, statikusan és dinamikusan. Egyszerre eszközünk, szerszámunk a személyiség és lényegünk.
Szokott fejlődni és olykor próbálhatjuk fejleszteni is. Mégiscsak többek vagyunk óvodás kori önmagunknál, tudásban, tapasztalatban, készségekben, hatékonyabban kezeljük helyzeteinket, másokat és magunkat is. Közben nem biztos, hogy épp a csúcson vagyunk, lehet voltunk már jobb állapotban. Vagy bizonyos tekintetben felépülünk, más szempontból meg le. Ritka a hibátlan, töretlen pályaív.
Olykor fejlesztenek, főleg gyermekkorban, olykor mi szeretnénk fejleszteni magunkat. Merthogy szükségünk lenne bizonyos tudásra, készségre, strapabírásra, rugalmasságra. Mindezt beépíteni a személyiségünkbe, hogy türelmesebbek, toleránsabbak, asszertívebbek stb. legyünk. Nem csak használni akarunk technikákat, ilyenné szeretnénk válni. Valami szerves egységbe épülni, ahol hitelesen, őszintén vagyunk magunk, és ez jó nekünk meg a környezetünknek is.
A fejlődés, az evolúció szükséges és dinamikus. Persze hogy alkalmazkodunk valahogy, aztán ha változik, akkor máshogy. Mikor milyen hatékonyan. Ha odafigyelünk, tudjuk mit és miért, akkor ez jobb lehet. Olykor segítséget is igénybe vehetünk, de azért főleg rajtunk áll. Alakítanak is, de inkább mi alakulunk. Ahogy tudunk.
