Sokféle ajánlás vagy szemlélet van, amivel kezelni próbáljuk a félelmet. „Demokratának lenni annyi, mint nem félni.” „A szeretetben nincsen félelem; sőt a teljes szeretet kiűzi a félelmet.” „A félelem az elme gyilkosa.” Általában egyetértés van, hogy a félelem rossz, ellenség, legyőzendő.
Abban is mintha egyetértés lenne, hogy a félelem lényeges jelzés. Általában nem alaptalan, többnyire kideríthető az eredete és indokolt is figyelembe venni, megfontolni. Hiszen tagadhatatlanul veszélyes világban élünk, számos baj történhet és olykor történik is, működnek a véletlenek és a következmények. Óvatosság és körültekintés tehát kifejezetten javasolt.
A félelem is spektrum, vannak fokozatok az elemi rettegéstől a halvány aggályig. Ennek megfelelően lehet pusztító és bénító vagy akár inspiráló és ösztönző. Kiválthat belesüllyedést vagy éppen ellenállást is. És ragályos, gyakran átvesszük egymás félelmeit, hangulatát. Ilyenkor nagyon indokolni sem kell, félünk mert mindenki (már legalábbis így tűnik) ezt teszi. Viszont bátornak lenni is jobban megy együtt, ha már néhányan nem félnek, mi is könnyebben tudunk csatlakozni hozzájuk.
Erőből biztosan nem tudjuk kezelni a félelmet, főleg hosszú távon. Valahogy el kell fogadnunk, figyelembe kell vennünk, együtt élni vele. Nem kiszolgálva de nem is ellenállva vagy tagadva. Kicsit ahogy önmagunkhoz lenne jó viszonyulunk, a bennünk levő és hozzánk tartozó félelemhez. Tudatosítva magunkban, hogy ez „csak” félelem, jelentős, de talán nem a legfontosabb tényező. Nézzük meg a többit is.
