Persze módszerek kellenek. Valahogy kezelnünk kell a helyzeteket, egymást meg magunkat. Ki is alakul mire hogyan reagálunk, lesznek eljárásaink, gyakran előforduló dolgokra akár már reflex szinten. Főleg a bejáratott komfort zónánkban rutinból intézzük az életünket. Aztán ha ebből kikerülünk, meglepődünk és kellenének az új műveletek, valami változtatás, alkalmazkodás. Esetleg sürgősen.
Ilyenkor kerülnek hát elő a megmondók. Merthogy ilyenkor figyelünk fel rájuk, hiszen keresünk valami használhatót. Akár akut, akár krónikus a gondunk, ha már eléggé zavar, kinyílik a figyelmünk mindenféle tanácsokra. És persze egyszerű, gyors megoldásokat szeretnénk, merthogy nem érünk rá nomeg olyan nagyon befektetni sem akarunk. Sejtjük, hogy nem így megy, de mintha másoknak jóval könnyebb lenne. Erre sokan rá is játszanak, javasolják a könnyű-gyors-tutit.
Az ajánlott módszert persze gyakran mágikus praktikaként használjuk, főleg ha valamennyire még működik is. Elhisszük, hogy ennyi elég, így könnyen lesz belőle babona, egyfajta kényszer, attól várjuk a megoldást. Pedig általában változnunk, alkalmazkodnunk kell, az eljárások erre szolgálnának. Ha nem épülnek be, nem leszünk tőle nyitottabbak, rugalmasabbak, akár szerethetőbbek és szeretőbbek, akkor ugyanazok maradtunk egy plusz jellemzővel.
A módszerek hasznos eszközök, de csak eszközök, részei az egésznek, ami mi vagyunk meg az egész világ. Olyan egyéb tényezők is felmerülnek, mint önkép, világkép, erkölcs, dilemmák, utóbbiból rengeteg. Nem könnyű rendet rakni. A módszerek akkor segíthetnek az életünk javításában, ha az életünk egészén marad a tekintetünk.
