Az öröm ritka vendég, legalábbis sokak így gondolják, sőt így élik meg. Vannak persze gyakorlatok, hogy észrevegyük a jót is, tudatosítsuk mi mindenért lehetünk hálásak. Fura dolog felszólításra örülni, de ha másként nem megy, hátha így fog. Hiszen miért is ne örülnénk a jónak?
Talán természetesnek vesszük a jót, mint ami munkánk gyümölcse, a világ rendje, nekünk jár. Ha csinálok valamit, ami nekem jó, miért kéne még örülnöm is neki, hiszen én csináltam, direkt ezért. A kellemesség vagy kényelem azonban messze van az örömtől. Még az elégedettség sem az, vagy az elfogadás, belenyugvás, beletörődés, akár egy „igazam lett” hozzáállással.
Az öröm valami felszabadult izé, vidám és derült. Kapcsolódhat a váratlanhoz, meglepetéshez. Igénkben is olyan jóról van szó, amit kapunk, amit nem mi készítünk vagy okozunk. Tulajdonképpen ajándék. Ezért is csodálkozhatunk rajta. Valami újat, érdekeset, aranyosat mutat meg a világról, rólunk vagy az ajándékozóról.
Az öröm kicsit valami érdeklődést, figyelmet is magába foglal, észrevesszük azt a jót, aminek örülhetünk, észrevesz minket, aki a jót adja. Valami dinamikus történik, esetleg szokatlan. Kicsit tágul a világ, több, nagyobb lesz. Ami jól hangzik…
