Történet
A napokban a reptérre mentünk kocsival. Eléggé sietnünk kellett, meg kicsit el is tévedtünk, de éppen időben eljutottunk a parkolóhoz, persze kellően feszült állapotban. Valami elterelés, lezárás is volt, szóval a stressznek megfelelően beszűkültünk.
A sorompónál fontos üzenet fogadott, valami „behajtás csak engedéllyel” vagy hasonló értelmű, többször megismételt nagy felirat. Valamint sorompó, mellette egy fizető jellegű automata, vagy mi. Szép nagy darab, bankkártya nyílással meg érintős fizetős felülettel, jó sok felirattal. Eltanácstalanodtunk. Szépen működött minden sorompó, engedett be, kivéve a miénket. Próbáltuk a bankkártyánkat érinteni, bedugni, de visszaadta és ne engedett be. Másik kártyával sem. Mivel erősen hangsúlyozott volt az engedély szükségessége, logikusnak tűnt, hogy valami beléptető rendszer és csak engedéllyel jutnánk be. Ami nekünk persze honnan is lett volna, szóval ez nem a mi bejáratunk.
Viszonylag hamar beláttuk, hogy kifogott rajtunk, nincs itt mire várni. Így próbáltunk ösztöneinknek engedve menekülni, meg nem feltartani a többieket, így toldattunk és egyéb szabálytalanságot követtünk el, hátha más úton megkerüljük az egészet és kijutunk. Minek eredményeként hamarosan egy ugyanolyan sorompó előtt találtuk magunkat, hasonlóan tanácstalanul.
Ekkor viszont csodával határos módon megszólalt az automata, hisztérikus női hangon. Így látatlanban nehezen értelmezhető, hogy a „magához beszélek” címzettjei miért pont mi lennénk egy szabad térben. Ha említi a kocsi márkáját és/vagy színét, bármi azonosításra alkalmas tényt máris egyértelműbb, de hát nem. Aztán elmondta, hogy szabálytalanul tolattunk és hogy minden be van kamerázva – ez az információ nem volt új és semmivel nem vitt közelebb a megoldáshoz, inkább talán valami fenyegetés akart lenni. Majd megkérdezte, céllövöldében szereztük-e a jogosítványt – de valahogy ezzel a sértéssel sem lett jobb a helyzetünk. Bár megállapítottuk, a jogosítványnál nem elvárás különböző beléptető rendszerek használata, ezt nem tettük szóvá. Megkérdeztük, mit is csináljunk, mégiscsak ezzel jutnánk előre – amire egyenes válasz helyett valami zavaros, lehetőleg kioktató és megalázó mondatok hangoztak el parkoló automatákról vagy ilyesmi. Viszont a konstruktivitás teljes hiánya ellenére véletlenül kiderült, hogy meg kell nyomni egy gombot. Így az egyébként bonyolult felületen végre meg is találtuk azt, noha jelentéktelen volt, mire kiadott egy parkoló cetlit. Innen meg már egyenesben voltunk.
Magyarázat
Másokon látva a beszűkülést, hogy stresszes helyzetben elemi dolgokon megakadnak olyan, mintha mi nem esnénk ebbe bele. Magunkon megtapasztalva érdekes és tanulságos, miért is lennénk mi jobbak a többieknél. Utólag visszatekintve pedig szinte érthetetlen, milyen bénák voltunk.
Itt azért segített a nem teljesen mindennapi helyzet alapfeszültsége, egy korábbi elnavigálás, az elterelés, a fenyegető és engedélyt követelő hangsúlyozott üzenet, a bonyolult felület és a fizetést sugalló megjelenés, amikor nem is kell fizetni. Szóval a nagy zaj, kevés egyértelmű jelzés, a kevés időből és a többi jármű akadályozásából kialakuló fokozódó nyomás. Ez alapvetően nem tesz jót a kognitív képességeknek. Pedig ennyire nem gondoljuk magunkat ostobának.
Megoldás
Alap megoldás lenne a folyamatos jó állapot, azaz higgadtság, figyelem, képességeink tökéletes birtoklása. Ez azért irreális elvárásnak tűnik.
Segítene zaj csökkentése is, ha csak az a kevés jelzés lenne ami tényleg lényeges. Egy kvázi sorszám kiadó automatán elég egyetlen gomb, ami ezen felül való az csak zavar. A dizájn is segíthet, ha már valamiért egy mindenre alkalmas automatát akarunk elhelyezni, mondjuk a felületből kiemelkedő, feltűnő színű gomb, esetleg erre mutató egyértelmű nyíl, stb. Még tovább menve az automata aktuálisan nem használandó részének eltakarása, így csak a ténylegesen használandó funkciói maradnak (ami 1 db.). Erős zajkeltés a táblákon engedély követelése, ami olyannyira nonszensz, hogy csak rosszul értelmezhető.
Fenyegetés helyett a támogató, tájékoztató üzenetek csökkentik a feszültséget és javíthatják az egyértelműséget. Ha már úgyis tud beszélni az automata, esetleg bemondja, hogy „nyomja meg a gombot”, akár angolul is, majd mindenki megértené (főleg ha egyértelmű a gomb). A sértegetés, megalázás és hasonló reakciók azok részéről, akik mégiscsak arra lennének hivatottak, hogy segítsenek, azon kívül, hogy őket minősíti, teljesen kontraproduktív. Ha agresszívabb, kevésbé stressztűrő személynek ilyen feszült állapotban még be is szólnak, bizonnyal nem a békés megoldás felé terelik.
Tanulság
Úgy vélem az állapotunk és a helyzet értékelése alapján hoztunk döntést, ami hibája ellenére teljesen koherens és korrekt volt. Minimális szerencsével akár sikeresen is vehettük volna az akadályt, nem sok kellett volna hozzá. A fiaskó több tényező összjátékának eredménye, kár lenne általános következtetést levonni belőle, különösen magunkra valami negatívat. Úgyhogy nagyon büszkélkednünk nincs mivel, talán szégyenkeznünk is kár lenne.
