Humán területen is van egy tudás, ami szükséges, amivel végezzük a munkánkat. A tanárnak illik ismerni a tananyagot, a rendőrnek a szabályokat, orvosnak a tüneteket és gyógymódokat. Minden szakmának megvannak az alapjai, ami nélkül nem lehet.
Ezen túl fontos, hogy annak érezzük magunkat, amik vagyunk. Hogy tudjunk úgy megjelenni, fellépni, képviselni magunkat és szakmánkat, ahogy adott helyzetben kell. Amikor „szolgálatba helyezzük magunkat” abból a szerepből nyilvánulunk meg. Azonosulunk a foglalkozásunkkal és mások is azzal azonosítanak. Mi vagyunk a …
Minden hivatás számos dilemmával is jár. A tananyagnak lehetnek tisztázatlan és ellentmondásos részei, ahogy a szabályoknak, tüneteknek és gyógymódoknak is. Nem feltétlenül egyszerű és egyértelmű minden, változatos, hogy mikor mennyire érdemes ezt kifelé is megjeleníteni. Van, amikor célszerűbb határozottan fellépni és a kétségeinket magunkban vagy szakmai körben megvitatni. Máskor jobb a kívülállókkal együtt mérlegelni, eszmecserét folytatni.
Vannak szakmai elvárások is. Egy bírónak a végén mégiscsak döntenie kell. Egy egészségügyis nem hagyhat ott egy sérültet, hiába nincs benne gyakorlata. Egy pincér nem oktathatja ki a vendéget, bármennyire is jól esne neki. Van ahol kötelező mosolyogni és van ahol tilos.
A helyzet szükségletén túl a személyiségünk is beleszól, hogyan állunk hozzá szakmai megjelenésünkhöz. Szükségesnél határozottabban lépünk fel vagy éppen túlzottan határozatlankodunk? Milyen mértékben vagyunk rugalmasak, mennyire hagyjuk magunkat befolyásolni? Túl sok vagy túl kevés teret engedünk másoknak a helyzetben? Csendesen vagy hangosan, autokratikusan vagy demokratikusan, irányítóan vagy együttműködően képviseljük szakmánkat?
Ott érezhetjük jól magunkat, ahol tudunk azonosulni a szakmához hozzá tartozó szerep elvárásaival. Ez legalább olyan fontos, mint az ismeret. Merthogy sok időt töltünk ebben a szerepünkben, akkor már, ha lehet, komfortosan.
