Szeressétek ellenségeiteket, és imádkozzatok azokért, akik üldöznek titeket, hogy így mennyei Atyátoknak fiai legyetek… Mt 5,44-45a
A név kötelez, a vér nem válik vízzé. Ahány ház, annyi szokás – itt pedig, az Atya házában az a szokás, hogy jók vagyunk. Minden családnak (csoportnak) vannak normái, aki ide tartozik a szerint viselkedik. A fiú úgy, ahogy látja az apjától. Ha valahová, valakihez akarunk tartozni, elfogadjuk, magunkévá tesszük az ő szemléletét. Különben mi közünk is lenne egymáshoz?
Vannak más lehetőségek, más családok. Van ahol ellenségesek az ellenségekkel, bántják a bántókat. De itt nem ez megy. Van egy belső rend, ami kifelé is megnyilvánul. Bent nincs rivalizálás, mindenáron érvényesülés, másik kárán boldogulás. A rosszat művelőhöz is jók vagyunk, ezzel akár javíthatunk is rajta, de legalábbis minket nem ront el.
A mennyei Atya a családfő, ő határozza meg leginkább a család normáit, amit egyébként maga is követ, hisz nem egy képmutató család ez. Egy család nem lehet másmilyen, mint a feje. Persze az elvárások – vagy inkább sztenderdek, követendők, minták, nem igazán követelmények – magasak, olykor szembe mennek az igazságérzetünkkel, büszkeségünkkel, érvényesülésünkkel és talán méltán váltanak ki felháborodást. Viszont így leszünk az atyánk fiai. Nem mindig a legjobb fiai, tökéletes tanítványai, kifogástalan követői, de törekszünk és a családhoz tartozunk. A név pedig kötelez, belülről.
