Y: Én nem csak azt veszem észre, akit elfogadok, sőt egy csomó emberrel nem vagyok jóban, de azért észre veszem őket. Kifejezetten idegesítenek.
X: De én nem idegesíteni akarok másokat, jóban akarok lenni mindenkivel, amennyire lehet. Jó dolog jusson eszükbe rólam, jól érezzék magukat velem.
Y: Persze, ez a legjobb, meg a legkényelmesebb is. Csak akkor nem te jutsz eszükbe, mindössze a saját jó érzésük, meg hogy nincs veled gond. Nem téged vesznek észre, csak azt, hogy kellemes meg kényelmes vagy nekik.
X: Még mindig jobb, mintha azt úgy éreznék, hogy kellemetlen vagyok nekik.
Z: Nem szerencsés sem az állandó megfelelés, sem az állandó ellentmondás. Mikor minek van helye. Magunkban is van, amit el kell fogadnunk, van amit viszont nem szabad.
Y: Ez nagy okosság volt. A lényeg, hogy nem tragédia, ha nem fogadnak el, ha te ezt el tudod fogadni, akkor tudod kezelni. Úgysem felelhetsz meg mindig mindenkinek.
X: De törekedni lehet rá, mégiscsak közösségben élünk. És attól, megértem, még kezelni nem tudom, ugyanúgy rosszul esik ha nem fogadnak el.
Z: Milyen paradox, hogy nem fogadod el, hogy nem kell mindenkinek elfogadni téged, pedig most épp ez Y elvárása. Lehet, hogy elfogad így is?
X: Ez fárasztó volt. De értem. Attól, hogy nem értek velük egyet vagy nem értenek velem egyet, még elfogadhatnak. Éppen ilyennek.
Y: Na ez az.
