Y: Ez szinte hihetetlen, hogy tudod ezt elérni? Merthogy nekem nem sikerül.
X: Ha érzem, hogy valaki nem kedvel eléggé, ahhoz különösen kedves vagyok. Így aztán biztosan megkedvel.
Y: Ja, hogy elkezdesz hízelegni annak, aki nem rajong érted? De miért?
X: Nehogy azt higgye, hogy undok, unalmas vagy barátságtalan vagyok.
Y: De hát nem vagy az!
X: De azt hiheti, és akkor úgy is érzem magam. Ha kedveskedek neki, észreveszi, hogy kedves vagyok. Mert hát az vagyok.
Y: Persze hogy az vagy. A nélkül is, hogy hangsúlyoznád. Ráadásul így mesterkét lesz az egész, meg olyan gyáva is, mintha félnél valami feltételezett rossz véleménytől.
X: Mert félek is. Ez nem statisztika meg szavazás, nem elég, ha a döntő többség kedvel.
Y: Miért nem? Miért a kisebbségnek hiszel? Mi miért nem számítunk, akik kedvelünk?
X: Hát, számíttok ti is, persze, csak…
Z: Ilyenkor csak azt látod, akit meg kell győznöd? Teljesítendő feladat, hogy ugyanannak érezhesd magad, kedvesnek?
X: Valami ilyesmi.
Z: Fura, és talán szomorú is, hogy lényegében te sem számítasz, meg a másik sem, sőt a többiek sem, csak a mindenkivel jóban levés. Eltűnnek az emberek, te is. Csak valami megfoghatatlan hangulat marad, feladatként.
X: Így nézve talán tényleg szomorú.
