Filmeken a bérgyilkos olykor megjegyzi leendő áldozatának, hogy „nem személyes”. Hasonlót mondhat egy ügyintéző, ha hiányol még valamit ügyünkben és elutasít. Vagy nem minket választanak egy állásinterjú után. Megnyugtatónak szánt kijelentés, hogy nem személyes amit tesznek velünk – ez által nem is ők teszik, csak úgy megtörténik.
Ami a másik emberrel kapcsolatban van, az mindig személyes valamennyire. „Szükségszerűen vannak szubjektív elemek szubjektumok találkozásánál, legfeljebb próbáljuk jól kezelni és az objektív részre figyelni.” Az objektivitás általában jó, csak nehezen megoldható. Egy ügyintéző elvileg robot, algoritmusként kéne működnie, az ügy a bemenet, az intézés a kimenet. De hát személy is, valahogy viszonyul az ügyfélhez, az ügyhöz, az intézéshez, saját magához meg egyebekhez. Az ügyfél szintén viszonyul ugyanezekhez, vélhetőleg másként, és máris két viszonyulás találkozik, esetleg ütközik.
A személytelen kapcsolat nem kapcsolat, nincs találkozás. A kirekesztés, gyűlölet, mindenféle fóbia pont a személyesség megszüntetése, ilyenkor a másik már csak zsidó, cigány, meleg, férfi, nő, balos, jobbos stb. Esetleg ügyintéző, ügyfél. A tönkremenetel a tárgyiasítással, dehumanizálással kezdődik, jól ismert folyamat ez. Megvalósulhat az algoritmikus működés, hiszen másik itt már nem ember, nem személy, nincs kivel találkozni. Háborúban jól jön az ilyesmi, és minden felfogható háborúként, ha nagyon akarjuk.
(Pár)kapcsolataink is akkor kezdenek rosszul alakulni, mikor személytelenedni kezdünk. Eszköz lesz a másik vagy mi válunk eszközökké, tárgyakká, dolgokká. Ügyintézőkké és ügyfelekké, mert ügyek vannak, intézni is kell, de ehhez már nem a személyünket használjuk, csak fizikai valónkat. A személy nem számít, felesleges, érdektelen. Ami történik velünk, amit teszünk egymással már nem személyes. Egymás számára nem vagyunk.
Vissza lehet ezt még alakítani? Kétségkívül, és vélhetőleg sok munkával. Talán nem is tudunk csak ügyintézők és ügyfelek lenni, valami plusz mindig van két ember között. Háborúban sem sikerül a másikat csak tárgyiasult ellenségnek látni, pedig ezen vagyunk mi is és felbujtóink is. És ahogy a személytelenedés folyamat, úgy az újra személyessé válás is idő és munka eredménye lehet. Megérheti, mert így válunk mi is újra emberré, a másikkal együtt. És ha nem is könnyű embernek lenni, de azért a legjobb…
