Az ismeret általában összefügg a kíváncsisággal, minél kíváncsibb valaki, annál több ismeretet próbál összeszedni. Aki a világra kíváncsi a világról, aki a társadalomra, a társadalomról, aki a másikra a másikról, aki pedig magára, magáról. Egyébként nem szükséges kíváncsinak lenni, az csak valami úri passzió, miért is érdekelne a világ, a társadalom a másik vagy saját magam? E nélkül is megvagyok, tudok annyit, amennyi elegendő. Tudom, amit tudok.
Néha mégis találkozunk azzal, hogy jó lenne többet tudni, mert nem értjük vagy praktikusan nem tudjuk kezelni a világot, a társadalmat, a másikat vagy magunkat. Valahogy nem úgy alakul, másra számítottunk, fogalmunk sincs hogyan tovább. Ilyenkor próbálunk tájékozódni és könnyen szembesülünk a megismerhetetlenség problémájával. Mindig van feljebb, mindig vannak más összefüggések, adatok, tények, történések, amiket be kéne építeni a rendszerünkbe. A gyerekek miért-korszakához hasonlóan mindig találhatunk egy következő miértet, ami az előzőt lenne hivatott megvilágítani.
Persze ilyen végletesek és alaposak nem vagyunk, amint lehet abbahagyjuk az informálódást. Csak annyira vagyunk kíváncsiak, ami megoldja aktuális dilemmánkat – vagy annyira sem és elfogadjuk a megoldatlanságot. Ráadásul a világ, a társadalom, a másik meg magunk is teljesség tekintetében megismerhetetlenek és így kezelhetetlenek vagyunk. Vagy inkább legfeljebb részlegesen vagyunk megismerhetők és kezelhetők. Ebbe így bele is nyugodnánk, de hát ismerünk magunknál nagyobb ismerettel és jobb kezelési készséggel rendelkezőket, el kell hát döntenünk hogy viszonyuljunk hozzájuk – lehet irigységgel, megmagyarázással, de fura módon akár lesajnálással is, esetleg nem foglalkozva ezen hátrányunkkal.
Node mit tehetünk, ha mégis fejlődni szeretnénk? Mert mégiscsak hasznos, ha a külső és belső világunkra jobban rálátunk és minél inkább kézben tartjuk. Ráadásul ez még érdekes is, a rácsodálkozás és megfejtett (vagy annak vélt) titok élményt, örömet jelent. Az önismeretre tekintve van jelentősége, sokat dob rajtunk ha elfogadhatóan ismerjük és viszonylag jól kezeljük magunkat.
Szóval, ami biztosan szükséges, az a figyelem, figyelnünk kell, e nélkül nem nagyon megy. Vagyis nem csak úgy ragad ránk a tudás meg a tapasztalat, az csak élmény marad – ami szintén befolyásol, beépül, de nem nagyon tartható kézben. Figyelni szerencsére bárhol lehet, sorban állás, természetjárás, veszekedés vagy bármilyen tevékenység, hatás közben – észrevesszük mi hogyan hat ránk, mi hogyan hatunk másokra. Aztán ezekben az információkban próbálunk rendet tenni. Vagyis dolgozunk azzal, amit tapasztaltunk magunkkal kapcsolatban.
A másik, hogy ne elégedjünk meg a legegyszerűbb magyarázattal, kérdezzünk tovább. A klasszikus miértet, vagy a hogyant, mikort, kivelt és a többi kérdőszót. A szimpla okok mögött kis munkával megtalálhatjuk a körülmények tágabb világát, előzmények és feltételezések befolyását, hangulatunk és érzékenységünk hatását. Egy bonyolult és szép rendszert.
A direkt önismereti szándékú tesztek, könyvek, csoportok, beszélgetések talán hatékonyabbak, célzottabbak, de a munka itt is a mienk, ugyanúgy figyelnünk és kérdeznünk kell. Az önismerettől nem leszünk tökéletesek és nem csak a jó tulajdonságaink maradnak meg. Ugyanazok maradunk, csak egy kicsit otthonosabban. Ahogy egy jobban ismert világ, társadalom, másik személy otthonosabbá válik, úgy lehetünk mi is otthonosabbak magunknak.
