harsány

Zajos világban élünk, ahol kell a hangerő. Közismert, hogy nem reagálunk az ingerküszöb alatti ingerekre, észre sem vesszük. Állandó ingerlésénél pedig közömbössé, érdektelenné válunk, a szüntelen inger eltompít. Így vagyunk a szagokkal is, egy idő után eltűnnek. Hasonlóan megszokjuk az ismert zajokat és fel sem ébredünk a villamosra vagy kakukkos órára, tudjuk hogy nem számít. Felturbózott aromájú ételek után a természetes ízek már gyengék.

Ha valamit közölni akarunk, észrevétetni magunkat, át kell ütnünk az ingerküszöböt. Legalább egyszer, a pillanatnyi figyelemért, de azután is, mert a figyelmet fenn is kell tartani. A figyelemgazdaság nem új fogalom, megvannak az összefüggései, törvényei. Komoly verseny zajlik a figyelmünkért és beszállunk mi is a versenybe, ha figyelmet akarunk – hiszen a figyelem véges „erőforrás”. 

Szóval harsány világban élünk: hangos, élénk, erős, rikító, megkockáztatható hogy agresszív ingerekkel bombáznak/bombázunk. Ez kapcsolatainkban is megjelenik, akkor figyelünk és akkor figyelnek ránk, ha megfelelő a harsányság. Másként: ha nem keltjük fel mások figyelmét, nem vesznek észre, valamint külön odafigyelést és tudatosítást igényel, hogy a mi figyelmünkről ne a hangerő döntsön. Ha nincs is kedvünk, próbáljuk észrevenni a gyengébb ingereket, szükség esetén pedig emeljük fel a hangunkat. Mindkettő fontos, hogy szükséget észrevegyünk másoknál és segítséget kérjünk magunknak.

Lehet nem egészen jól van ez így, de így van, számolnunk kell vele. Így kell figyelnünk és jeleznünk, mindkettő a mi feladatunk. A másikért és magunkért is.