A harc gyakran szinonim a versennyel, küzdelemmel, talán ezért is lehet jó, nemes. Nem háború, méretében, időtartamában, szervezettségében meg egyebekben messze alulmarad. Általában aktuális, helyi, jó esetben nem eszkalálódik. Noha a háború csatákból áll, egy-egy küzdelemnek van eleje és főleg vége, a felek megmaradnak ellenfeleknek. Szabályszerűen küzdenek. Ez azért lényeges.
Szinte mindent neveznek harcnak, ami valami ellen történik. Lehet harcolni a bűnözés-, szegénység-, betegségek-, korrupció-, és annyi más ellen, ami gyakran pozitívabban is megfogalmazható lenne, mondjuk hogy valamiért.
Küzdeni, törekedni általában megszokott, életünk része. Akár valami ellen, akár valamiért történik. Ez simán lehet építő is. Kábé ott van a határ, amikor már csak a győzelem számít. Amikor az bármit megér, és ez általában a károkozás maximálásával történik. Immár nem számít etika, előkerülnek nemtelen dolgok, a cél szentesít minden eszközt. Nem számít mi lesz a győzelem után, mennyi mindent teszünk tönkre, csak győzzünk. Akkor is ha sokkal rosszabbul jövünk ki győztesen, mintha el sem kezdtük volna, az sem számít. Már túl sokat fektettünk be, hogy kiszálljunk. Látjuk a politikában ki mennyi fenyegetést és ígéretet használ, ki mennyire „függetlenedik” a realitástól.
Talán a realitásérzék lehet a fék. Szembesülés a valósággal, ami gyakran az eddigi rombolás számba vétele. Ahogy megy tönkre a környezetünk, kapcsolatunk, jelenünk és jövőnk. Milyen kilátásaink voltak, és milyenek vannak most? És mi lesz, ha így folytatjuk?
Folytassuk másként. Ez még nehezebb. Nem feladva, de nem is tovább eszkalálva. Ez már nem akármilyen kihívás. Innen szép nyerni.
