Vagyis nincs folytatás, mert ami következik már nem az, ami eddig volt. Pláne nem lehet az, ami az indulásnál, ami oly szépen kezdődött. Visszafelé általában nincs út, előre meg nem nagyon látszik. De hát egy dinamikus világban élünk, ahol minden változik, minket is beleértve.
Változtatni és változni nehéz. Mindig rizikó, benne van a kiszámíthatatlan. És a felelősség, amivel a döntés jár. A nem-döntés felelőssége is nyomasztó, csak abba már beleszoktunk. A várakozás tehetetlensége és reménye, hátha történik valami. Folyamatos érvelésünk magunkban pro és kontra, amik szépen kioltják egymást, így elodázhatjuk a következtetést. Ultimátumok, feltételek és követelések sem működnek, számos „ha, akkor”-on vagyunk túl. Valahogy egyre rosszabb. Pedig nem így kéne lennie.
Jól jöhet ilyenkor némi segítség. Átgondolni, megérteni mi is a helyzet, hogy vagyunk és miben. Akár egyénileg, akár együtt. A segítség kéréséhez bátorság kell, majdnem akkora, mint a döntéshez, a változáshoz. Viszont ez még nem kötelez semmire és megalapozottan jobb döntést hozhatunk. Amit aztán el is tudunk fogadni.
