A fa már érdekesebb eset, nem ideiglenes jellegű. Szembesít a teremtés felelősségével, hiszen gondoskodni is kell róla, amíg nem tud magáról. Elsősorban öntözni. Számos fát, bokrot láthatunk, melyek megjelentek és örömünkre szolgáltak. Megvan az ültetés öröme, csodálatos lesz ha majd ennyivel zöldebb lesz a világ. Csak hát gyakran nem lesz, elszáradnak. Van amit nem elég megcsinálni, valameddig gondozni is kell. Ilyen minden élőlény, de számos eszközünk is karbantartást igényel, törődni kell vele.
Kapcsolataink is igényelnek törődést. Általában kevés egy találkozás, egyszeri közös időtöltés, habár ezzel lényegében kialakul a kapcsolat. És ha ennyi volt a célunk, ez elég is. De lehet, hogy élő kapcsolatot szeretnénk, nem olyat mint a vajas kenyér, hogy megvan, ízletes és elfogyasztottuk, kész; vagy a masni a cipőfűzőn, ami funkcionál ameddig kell, aztán kibontjuk és ennyi volt. Ezek is teljesítmények, alkotások, örömök, és gyakran elég is.
Egy élő kapcsolat többet kínál és többet is követel. Fenntartást, törődést, figyelmet. Magunkból, időnkből, erőforrásainkból kell adnunk és mindig van rizikó, hogyan alakul. A kapcsolatok igen érzékeny teremtések, és mi is érzékenyek vagyunk kapcsolatainkra, nagyban meghatározzák hangulatunkat, világlátásunkat, hozzáállásunkat. Egy kapcsolat többé válik, mint örömé és élménnyé, amit létrejötte után érzünk – értékké válik, olykor igen becses kinccsé. A kis herceg óta közismert, hogy nagyrészt az idő, amit a rózsánkra (fánkra, kapcsolatunkra, stb.) vesztegetünk, az teszi fontossá a számunkra. Mérlegelendő, hogy mennyire akarjuk ezt a fontosságot és vállaljuk-e ennek az árát, felelősségét és kockázatait...
