Mostanában sokan leszoktak a maszk viseléséről, ellazultak az emberek – bár úgy tűnik a nemzetközi és hazai helyzet is éppen fokozódik. A maszk pedig kiváló eszköz a rejtőzésre. Az orrunkon előjövő pattanás vagy ajkunkon mutatkozó herpesz esetén kifejezetten áldásként gondolhatunk rá.
Ha beszélgetünk maszkban, fura érzés ahogy nem látjuk igazán a másik mimikáját, és tudjuk: ő sem igazán látja a miénket. Utóbbi megnyugtató is lehet, jó esetben nem veszik észre elmosolyodásunk vagy esetleges értetlenségünk. Viszont egy hosszabb beszélgetés kevésbé véd, mert az arc szabadon maradt része azért árulkodó. Kis gyakorlattal a szemkörnyék, homlok elég informatív, hangsúlyosabbá válik az egyéb gesztikuláció, fejmozgások, egyebek. Érdemes lenne objektíven felmérni a hatékonyságot, de úgy vélem egy idő után elég jó biztonsággal azonosítjuk a másik reakcióit. És ő is a mienket.
Lényeges következménye még a maszknak, hogy sokkal inkább egymás szemébe nézünk. Ami olykor zavaró, tolakodó lehet máskor viszont intim, biztató. Lehet jelentősége, jó esetben közelebb vihet, személyesebbé és bizalmasabbá teheti a beszélgetést. Talán csak mi látunk bele reakciókat a másikba, és az arc nagy részének eltakarása segíti ezt a vetítést, de pozitívumot tulajdonítva a másiknak – persze nem alaptalanul, csak kicsit bátrabban mind eddig –, úgy sokat javulhat az összhangunk, megértésünk. Ugyanezzel a tulajdonítással találkozunk, amikor nekünk tulajdonítanak nem látható megnyilvánulásokat, ami sok szempontból kényelmes – nem kell annyira viselkednünk, figyelnünk magunkra, kevésbé látszik. Többnyire úgyis azt tulajdonítanak nekünk, amit, és ha eddig hó volt a kapcsolatunk, remélhetőleg pozitívumokat.
Így aztán a maszk lehet ajándék, lehetőség is, nem csak akadály. Nézhetünk így is rá, illetve a maszk mögötti másikra.
