Egy aspektusa ragadott meg mostanában: hogy a szabadságot tanulni kell. Azt hiszem. Főleg a tanult tehetetlenség kapcsán olyan evidens, hogy kudarcokkal, meghiúsulásokkal el lehet érni, hogy valaki ne tegye meg amit tehetne, sőt higgye azt, hogy nem is tudja megtenni. Nem gondol rá, nem is álmodik a lehetőséggel.
Mintha a szabadság szintén ilyen lenne, csak fordítva. Nem jut eszünkbe mit is tehetünk, nem gondolunk lehetőségeinkre, nem látjuk a mást – még balsikerként sem merül fel. Matematikában „a szabadságfok az egymástól függetlenül választható tagok (mintaelemek) számával egyenlő. Nyilván, ezek nem lehetnek függetlenek akkor, ha érvényesül köztük egy, vagy több összefüggés…”.
Elég tömör részlet, nem is teljes, de talán emberileg, számunkra is jelent valamit. A szabadság a választások lehetősége, a lehetőségek választása. Fel kell ismerni, ha döntési helyzetben vagyunk – gyakran azt hisszük, hogy nem. Nincs választásunk, ez egy kényszerpálya, minden mindennel összefügg és mindent meghatároz – minket is. Mert a kemény, rigid összefüggések meghatároznak, direkt oksági kapcsolat van, nincs kibúvó.
Node mi van, ha mégsem, ha van választásunk, ha az összefüggések nem annyira merevek, vannak független, vagy kevésbé függő tényezők, mégis van némi mozgásterünk?
Felismerhetjük, hogy azért kisebb dolgokat szabadon megtehetünk. És ez a határ tágítható, igaz lehet ez nagyobb dolgokra is. Talán mégis – az összefüggéseket persze figyelembe véve – van mozgásterünk, vannak lehetőségeink. Van bizonyos szabadságfokunk, ami lényegében maga a szabadság.
Cél lehet, hogy egyre inkább észrevegyünk lehetőségeket. Akár másokat figyelve, hogy ők miben és mennyire szabadok, vajon mi is megnyilvánulhatunk hasonlóan? Már ha akarunk, hiszen a szabadság nem kényszer, nem erőlködés. Lehetnek így jó példák. Olvashatunk róluk, rájuk kereshetünk a Neten, elmehetünk előadásokra, rendezvényekre, csoportokba. Nem azért, hogy másoljuk őket, hanem hogy észrevegyük saját szabadságunkat általuk. Az övéké nem a mienk, de segíthet felismerni a mienket. Vagy lehetünk példák akár mi is magunknak – korábban hogyan láttuk meg a lehetőségeinket? Régebben hogy gondolkodtunk, esetleg a valahány évvel ezelőtti önmagunk mit gondolna a mostani helyzetünkről? Vagy az évekkel ez utáni hogy látná a mostot?
És persze megkérdezhetünk embereket, akár hasonló helyzetűeket, akár teljesen kívülállókat. Mit látnak, gondolnak – és az érszervételeiket kezelhetjük szabadon, kritikusan. Ez által is nyílik kicsit a világunk, ami eddig szorított. És érezhetjük, milyen jó fellélegezni.
A szabadság talán nagyrészt szemlélet, hozzáállás, készség. Ki tehetségesebb benne, ki kevésbé, ki kiváló mintákkal érkezik, ki gyatrábbakkal. Szerencsére lehet ebben is fejlődni. Ami gyakran tanulást, befektetett munkát, esetleg kudarcokat is jelent – de a kockázatok és mellékhatások figyelembe vételével megérheti. Szabad szabadabbnak lenni.
