Ki kellene javítani, de az nem olyan egyszerű, mások is benne vannak, szólni kell nekik, sőt részben nekik kell rendbe tenni. Minimum furán fognak nézni, valószínűbb, hogy meglesz a véleményük.
C gondolkodott, hogy is lehetett ez? Annyira nem sietett, nem volt sürgős, nem kapkodott. Sőt, odafigyelt egy csomó részletre, előkészítette megfelelően, átgondolta és akkor volt kész, amikor úgy gondolta kész van. És mégis elnézte. Pedig nem felületes, ennyire nem. Volt egy hasonló dolog, talán az befolyásolta. Ott nem hibázott. Az persze kicsit más volt, meg párhuzamosan is csinálta ezeket, talán ezért lehet. Hányszor eldöntötte, hogy odafigyel – de hát figyelt, úgy érezte rendben van, megtette a magáét.
Eszébe jutottak korábbi hibái. Azok, amik eszébe szoktak. Van, amelyik miatt napokig nem aludt, vagy legalábbis alig, és csak pörgött rajta. Meg vannak a kevésbé fajsúlyosak, amik nem viselték meg ennyire, de talán a jelentőségük sem egyforma. Bár egy hiba jelentősége nehezen mérhető, utólag lehet eltérés felfelé meg lefelé is. De van, amiről egyből tudható, hogy jelentős. Miért is súlyos egy hiba? A következménye (anyagi, személyi, kapcsolati stb.) miatt? Vagy mert C rossz színben tűnik fel, és ennek rá nézve lehetnek következményei? Vagy annyira banális és könnyen elkerülhető lett volna?
Mindenesetre előjöttek a korábbi hibák szép sorban, a rég nem látottak is, hasonlóak és különbözőek. Mintegy jelezve, mi mindenre alkalmatlan. Hát igen, szép hosszú lista. De hát sokat keseregni nem lehet ezen, holnap is nap lesz, csinálnia kell a dolgát és ezt a dolgot is el kell simítani, amennyire lehet. Felvállalja, nincs mit tenni, és végiggondolják a továbbiakat. Sejti a többiek reakcióját, nem lesz egy vidám menet. De talán túlélhető, a megfelelő következményekkel persze. Most már ebből a helyzetből kell kiindulni, innen megoldani.
Egy este és egy éjszaka ment rá a töprengésre, miközben azért intézte és vitte a szokásos dolgait. Talán kicsit szótlanabb volt, elgondolkodóbb. Aztán a teendők miatt csak üresebb idejében jutott eszébe, más dolgok is igénybe vették a figyelmét. Lassan került a helyére, lassan tudott túllépni rajta, már amennyiben túllépett. Hisz benne maradt a tapasztalat, mint ahogy az előző hibák is. Beépült, és a következőnél ez is előjön, visszaköszön, bejelentkezik ismerősként.
Megmarad az érzés, hogy hibák után is van élet, van folytatás – nem egy nemtörődöm legyintés ez, egyirányú időnkben nem lehet úgy tenni, mintha mi sem történt volna. De folytatni kell, talán pont a hiba miatt is, ami most már az ő felelőssége. És a következő is az lesz...
