Hétköznapi helyzet. Járda, nő ácsorogva a póráz és kis kutyája segítségével keresztben lezárja. Egyébként lenne hely, a kutyának nem kell aszfalt, szép a töltésoldal, kitaposott sáv a járda mellett.
Kerékpárral megyünk az Asszonnyal, természetesen kikerüljük, a kellő döccenésekkel. Megjegyzem, hogy ne is menjen arrébb (nem bírok magammal) – megjegyzi, járdán van. Ahol egyébként lehet kerékpározni, hisz nincs más.
Ilyen, amikor a jog, előjog meg vélt jogosultság előbbre kerül, mint az udvariasság, egyszerű egymás mellett élési gesztus, mikor valami nekünk (szinte) semmibe nem kerül, a másiknak meg többet jelenthet. Kicsinyes hatalmi helyzet, a kényelmetlenség okozásának joga, az agresszív kismalac mentalitás. Dehumanizált helyzetek, ahol nem emberek találkoznak.
Fel vagyok háborodva, aztán eszembe jut, hányszor viselkedem én is így. Különösen a közlekedésben. Persze megmagyarázom. Általában azzal, hogy pedagógiai céllal teszek így, tanulja meg a másik, vegye észre, stb. Vagy simán agresszív vagyok, valamilyen sértettség, feszültség, harag van bennem, mindegy mitől – ilyenkor még inkább nevelni akarom a környezetem. Ami egy kis elégtételt nyújt, bár igazán nem dobja fel a hangulatom.
Viszont jó passzban elég türelmes és toleráns vagyok, ráadásul hajlamosabb a pozitív nevelésre. Nem haragszom a világra, sőt gyönyörködök benne. Mindent egybe vetve tud tetszeni, negatív dolgaival együtt is.
Ördögi körök ezek, magukat erősítő folyamatok. Hacsak valami fel nem borítja. Még jó, hogy elég sok hatás ér, meg elég sok minden van bennem, nomeg próbálok egyensúlyozni. Lehetőleg a pozitív oldalon maradva. És némi optimizmusra ad okot a tapasztalat, hogy azért annyira nem rossz minden. Gyakran borongásaim közben is süt a Nap.
