Átgondolva helyzetünket általában tudjuk, mi nem mehet így tovább. Mi az a viselkedés, szokás, hozzáállás, ami akadályoz egy szabadabb, elégedettebb, értelmesebb életben. Értem min kéne változtatnom, jó esetben azt is látom miért, még jobb esetben azt is hogyan. Vagy épp a másiknak min kéne változtatnia, miben kéne megváltoznia, hogy jobb legyen. Hiszen megoldás az is, ha helyettem a helyzetem változik. Ami persze kényelmesebb.
Átgondolva helyzetünket gyanús lehet, hogy mintha túl sokat foglalkoznánk beakadt vagy túlgondolt gondolatainkkal, felesleges és szerencsétlenül kezelt konfliktusaink lennének, túlzottan függenénk valamitől, úgy általában kevéssé éreznénk, hogy ez a mi életünk és hogy rendben van. Ismerjük erősségeinket és gyengeségeinket, szabadságainkat és rabságainkat, bátorságainkat és elkerüléseinket. De valahogy nem az igazi ez így, nem ezt akarjuk tovább vinni.
Átgondolva helyzetünket látunk is kitörési pontokat. Ezt vagy azt kéne tennünk, és valami így vagy úgy változna. Viszont meg is magyarázzuk egyből, hogy bizonytalan a kimenetel, bármi balul is kisülhet belőle, úgysem lenne jobb, rosszul reagálna a másik, és egyébként sincs igazán lehetőségünk arra, amire kellene. Számos indokunk van a helyzetben ugyanígy maradásra, melyek nem is alaptalanok. Úgyhogy mégsem lesz kitörés.
Átgondolni a helyzetünket jobb valakivel együtt. Kilépve a magunkban sokszor lefutott körökből. Kevés kibillenés is elég lehet, hogy a helyzetünket és magunkat másképp akarjuk kezelni. Kicsit jobban megértve, átlátva a szereplők, körülmények, tényezők helyzetét és szerepét az egészben, számot vetve a kockázatokkal, azok realitásával és mértékével – egy más valóságba kerülünk. Ahol kicsit mások a lehetőségek, veszélyek, viszonyok, miközben mégiscsak ugyanazon dolgozunk. Viszont együtt könnyebben felismerhetjük, hogy sokkal inkább a miénk már az egész, nem csak velünk történik hanem általunk is alakul. Ami lényeges változás.
Attól, hogy átgondoltuk a helyzetet.
