A többiek, akik elsősorban nem én vagyok, másrészt nem a párom és nem is a családom. Változatos közelségi-távolsági viszonyban lehetek velük, hiszen egyesek lényegesebb, akár meghatározó jelentőséggel rendelkeznek életemben, mások pedig tulajdonképpen jelentéktelenek. Egy-egy napunkban is sokan előfordulnak. Olykor szükségem van rájuk és nekik is rám, máskor csak úgy találkozunk. Érezhetően valami rendszer részei vagyunk, nem teljesen véletlenszerű – akár többszöri, rendszeres – felbukkanásunk egymás életében. Mikor mennyire látható át persze ez a rendszer, sőt rendszerek kölcsönhatása ez, vagy ilyesmi.
Viszont ha már itt ez a rendszer, illik azt rendeltetésszerűen igénybe venni – ami nem mindig egyértelmű, mi is a rendeltetése, szabályai. Valamint alkotórészként feladatunk annak működtetésén túl az alakítása, esetleg javítása is. Nem csak tehetetlen alkatrészként vagyunk itt. Hatunk, visszahatunk kisebb-nagyobb környezetünkre kisebb-nagyobb mértékben. Aktívan, de akár passzívan is, ahogy liturgikusan hangzik: gondolattal, szóval, cselekedettel és mulasztással. Talán hozzá tehetnénk még: fogyasztással – fogyasztói társadalmunk alapműköd(tet)ésével.
Hatunk hát a világunkra, a társadalmunkra, hiszen mindenképpen jelen vagyunk. Viszont akkor, már amennyire lehet, legyünk itt tudatosan. Ha már hatunk, akarjunk is hatni. A közelebbi-távolabbi többiekre, alakítva ezt az egészet, hogy egy – számunkra mindenképpen, de vélhetőleg mások számára is – élhetőbb, méltóbb, jobb hangulatú világ legyen.
