Emberi méltóság
Az emberi méltóság sérthetetlen. Tisztelet és védelem illeti, ezen nyugszik ténylegesen az összes uniós alapjog.
A méltóság, kifejezetten az emberi méltóság nehezen meghatározható, de érezzük, hogy valami nagyon alapvető. Egy olyan minőség, amely egyenlő és abszolút minden egyes emberben.
Az emberi méltóság eredetének tekinthető az ember istenképűsége, az emberi értelem vagy szabadság, de az ember, mint morális lény önrendelkezésem is. Akár másra is tehetjük a hangsúlyt, mindenesetre azt hamar észleljük, ha a méltóság sérül. Ami előfordul, hiába garantálja a legtöbb jogrend kifejezetten.
Az emberi méltóság nem csupán egy az alapjogok közül, hanem a többi alapjog és azután egyéb jog kiinduló pontjául is szolgál. Olyannyira, hogy a korlátozható alapjogokat csak addig a mértékig lehet korlátozni, ameddig az emberi méltóság nem sérül. Merthogy az emberi méltósághoz való jog abszolút érvényű, korlátozhatatlan, miként az élethez való jog, még különleges jogrendben sem lehet eltekinteni tőle. A társadalmi élet és rend végső soron az emberi méltóság megvalósítását jelenti, ez az alapja és feladata.
Mindezen erős és határozott szövegek ellenére mégsincs jelen annyira a méltóság mindennapjainkban. Mintha nem lenne nekünk elég fontos, sem a saját méltóságunk, sem másé.
Egy társadalom ideálisan a tiszteleten és elfogadáson alapul, ahol együtt dolgozunk azon, hogy nekünk együtt jobb legyen. Amibe beleférnek a különbségek, mindenféle téren, de ezek egymás méltóságának megtartásával együtt vannak jelen. Hiszen a másik el nem ismerése könnyen csúszós lejtővé válhat, ahol nehéz a megállás, és az egész társadalom – ami normálisan közösség – érdekcsoportokra, egymással rivalizáló társaságokra, és még azon belül akármeddig osztható klikkekre tagozódik.
Igazából sosem érvényesülhet maradéktalanul az önrendelkezésünk, szabadságjogaink, magánszféránk szentsége, szociális biztonságunk stb. Egy valódi világban, társadalomban élünk. Pedig ezek hiányában biztosan sérül a méltóságunk. Méltatlan dolog a megalázás, a kiszolgáltatottság, igen sok korlátozás vagy megfosztottság.
Van persze némi önérzet, észleljük amikor megsértenek és rosszul is érezzük magunkat. Azonban nem úgy tekintünk folyamatosan a másik emberre vagy magunkra, mint méltósággal rendelkező lényre, így aztán előfordul a szabadságok korlátozása, megalázás, a másik ember tárgyiasítása, megbélyegzése, mindenféle, a méltósággal össze nem egyeztethető gondolat, véleménynyilvánítás vagy cselekedet. A méltóság meg nem adása az első lépés a dehumanizálás felé, onnan meg a másik már nem ellenfél, vetélytárs (a társon a hangsúly!), hanem ellenség, akit nem illet meg semmi. Egy ellenségnek simán elvitatható a méltósága.
Az egység, a közös jó, a társadalom, de bármilyen csoport összetartó ereje hosszú távon a méltóság lehet. Nem a jelszavak, ideológiák, még a közös baj vagy ellenség sem, ami ugyan kis ideig egyesíthet. Egy olyan világban lehet jól élni, ahol elismerem a másik méltóságát és ő is az enyémet – és fel sem merül, hogy ne így legyen.
Európai értékként naivnak tűnhet a méltósággal kezdeni – de mi más lehetne az alap?
