Ő megkérdezte tőlük: Hát ti kinek mondotok engem? Mt 16,15
Tudják-e mások, hogy ki vagyok? Sikerült-e megmutatni magam, vagy legalább annyit, amennyit akartam magamból?
Képmutatásról is lehetne itt szó, egy kép megmutatásáról. Megvan-e az a jó benyomás, amit kelteni akartam? Elhiszik-e rólam, amit mindenáron sugallok, amitől a további boldogulásom várom? A stábom/cégem/marketingesem által felépített karakter eladható-e?
Jézus önazonos, mesterkéletlen és megnyilvánulásaiban művi elemektől mentes. Mégis vannak félreértések vele kapcsolatban, valami korábbival próbálják azonosítani: Keresztelő Jánossal, Illéssel, Jeremiással vagy valamelyik prófétával. Általában nem tudunk mit kezdeni a mással, úgy kezeljük, mintha tudnánk miről van szó – lásd a sztereotípiákat. Elkönyveljük, mintha ismernénk az ismeretlent, hiszen majdnem olyan mint…
Mennyire más az, amit az alkalmi szemlélők látnak, a pletykákból értesülők vélnek, mint a velük élők tapasztalnak bárkiből. Péter válaszából kiderül, a tanítványok tudják, hogy egyik előfeltételezés sem igaz Jézussal kapcsolatban. Nem ilyen egyszerű és nem ilyen bonyolult.
Érdemes hát lebegni hagyni a dolgokat, amíg ki nem alakulnak. Talán nehezebb tájékozódni egy kevésbé sablonos, kategorikus vagy rosszabb esetben előítéletes világban – de hát a világ nagyobb ezeknél. Ahogy nem csak Jézus, de általában a mindenki. Ha durva skatulyázás nélkül próbálunk viszonyulni másokhoz, egy csomó félreértést vagy csalódást megspórolunk. Ráadásul rácsodálkozhatunk arra a gazdagságra és érdekességre, amit észre sem vennénk.
Legjobb, ha akkor mondunk valakit valakinek, ha már biztosan tudjuk, hogy az, aki. Akkor viszont bátran, hiszen nem a levegőbe beszélünk.
