„Te értem ne harcolj!” – hangzik el egy megszólásban, amit több ezren lájkoltak.
Eleve divat lett a harc, fura nekem, hogy amikor valaki képviseli saját érdekeit, igazát, gyakran egy kisebb-nagyobb csoport véleményét, az harc. Nem tárgyalás, nem felszólalás, esetleg vitatkozás, hanem vérre menő küzdelem. Ráadásul olykor egy-egy nyilvános megnyilvánulás tényleg erősen érintheti egzisztenciánkat manapság. Jelzi ez aktuális világunk aktuális állapotát. A megszólaláshoz érkezett sok száz hozzászólás egyike:
„Nincs bocsánat!! 18 évesen az apámnak sem volt, akit egy életre elástak!! Tanuljon ő is!!” kiválóan jelzi, milyen lelkülettel viszonyulunk egymáshoz. Így biztosan lehet építeni egy országot, megoldani komoly gondokat, élhetőbbé tenni az életünket.
Node miről van szó? Valaki képvisel egy véleményt, ami nem csak a sajátja, igen sokan osztják. Ezért felszólal, kimondja, kellő indulattal, hiszen érzelmileg is érintett. Ahogy a sokak is, akik érzelmileg is egyetértenek. Ezzel kezdeni kell valamit annak, aki nem szeretné ezt a véleményt érvényesülni látni, vagy valamiért valami nem jön be neki.
Bele lehet kötni a stílusba. Így máris nem a tartalomról van szó, nem is az indulatról, hanem a formáról. Lehet a megszólaló személyén keresztül a saját keserűséget felhozni:
”Gondold el, milyen éveken át úgy hallgatni a szidalmazást, hogy nem vágsz vissza hasonlóan!” majd ezt kioktatásként használni:
„Ezt hívják alázatnak és mi csak ezzel győzhetünk!” aztán személyeskedésbe fordítani: „
Ők minden bizonnyal nem olyan családból jöttek, mint te!” és közben megdicsőülni:
„De az igazi pedagógus nem hétköznapi ember...”. Továbbá eléggé fiktív képek is előkerülnek, pl.
„...szavaid trágyájával gyaláztad meg azoknak a pesti srácoknak az emlékét, akik...” vagy
„Megbocsátok neked … mert nem tudod mit cselekszel, de ha majd rájössz...” melyek nem érvek, nem is kapcsolódnak a témához, viszont hangulatkeltésnek kiválóak. A felszólalóról feltételezett jellemzőkkel állítva szembe idealizált dolgokat, melyek egyébként nem is feltétlenül ellentétesek.
Egy vélemény kimondása nem jelenti azt, hogy más vélemény ne lehetne szintén helyénvaló. A jó iskola problémái ugyanolyan valósak, mint a hátrányos helyzetűeket oktató intézményekéi. Pont az a gond, ha valaki csak a saját gondjait látja, és ha más is felmerül, azzal nem tud azonosulni. Persze mindenki a sajátját képviselje, csak ezt tudja hitelesen. De hát elég sokféle és elég sok gond van, nincs aki mindent egyben tudna képviselni. Inkább az kéne, hogy meglátom a példát, hogy lehet harcolni (maradva a háborús retorikánál). Hogy nekem is harcolni kéne, ne csak a kesergés legyen, a kiégés, hanem tenni azért, hogy
„egy gettós, zacis” körnek is legyen esélye. Észrevéve, hogy nem csak az én munkám kell a felemelkedésükhöz, nem elég, ha én mentem meg őket önfeláldozásommal, hatékonyabb lenne a tágabb rendszer támogatása. Kellenének olyan változások, amik által kikerülünk ebből az elkeserítő helyzetből, és nem hősként és szentként és áldozatként kell végezni a feladatom, hanem egyszerűen hivatásként. Esetleg örömmel.
Nem elhatárolódni kell hát és az ellentétet hangsúlyozni, hanem pont beleállni, hogy harcolj értem is (mert van miért, bőven), sőt még jobb ha
„harcoljunk együtt”.
